Közélet

Csak a Fidesz nem alakítaná át a politikusok vagyonvizsgálatát

Nincs egyetértés a vagyonnyilatkozatok ügyében.

Az összes ellenzéki frakciói módosítana a politikusi vagyonnyilatkozat-tételi rendjén, de a Fidesz úgy látja: a magyar rendszer az egyik legszigorúbb Európában. A pártok képviselői – az LMP kezdeményezésére – hétfőn egyeztettek a vagyonnyilatkozati rendszer megváltoztatásáról, miután a minap Szél Bernadett és Hadházy Ákos olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely gyakorlatilag kötelezővé tenné a politikusok vagyonosodási vizsgálatát.

Vas Imre (Fidesz) több ponton bírálta az előterjesztést, amely az Állami Számvevőszékre (ÁSZ) bízná a vagyon és a jövedelem egyensúlyának összevetését. Mint mondta: pártja nyitott lenne a jó javaslatokra, de ilyenekkel nem találkozott az egyeztetésen, az LMP-é politikailag, szakmailag alkalmatlan, mivel szerinte az ÁSZ funkciójával ellentétes lenne, ha ez az intézmény ellenőrizné a nyilatkozatokat, nem az Országgyűlés illetékes bizottsága, bejelentésre.

A kormánypárti politikus érdekesnek titulálta, hogy az LMP csak közhiteles nyilvántartásokat használna az ellenőrzéshez. A légi járművek üzemben tartóit tartalmazó nyilvántartás egy része nem ilyen, márpedig elég Hadházy Ákosra gondolni, aki

kicsit költséges szenvedélyének hódol, de nem szeretné, hogy a légi járművek üzemben tartójának nyilvántartását a vagyonnyilatkozatoknál figyelembe vegyék.

A szocialista Harangozó Tamás szerint a találkozón világossá vált: a Fidesz érdekelt a korrupt rendszer fenntartásában. Az MSZP a kötelezettek körét bővítené, az adatközlést megváltoztatná. A politikusi vagyonokról a közhiteles nyilvántartásokból nyerne adatokat, nem csupán önbevallás útján. Mind az ellenőrzésre, mint a szankciókra nagyobb súlyt helyezne. A szocialisták elvennék a parlamenti mandátumát attól a képviselőtől, akiről az Országgyűlés kimondja, nyilatkozata valótlanságokat tartalmaz.

Dúró Dóra (Jobbik) is sérelmezte a kormányoldal elzárkózását, szerinte a 21. században semmivel sem magyarázható például az, miért ne lehetne a bevallásokat elektronikusan beadni. Az egy háztartásban élő hozzátartozók vagyoni helyzetét is nyilvánossá kellene tenni, és a Jobbik szerint is bővíteni kellene a nyilatkozók körét, kiterjesztve a kötelezettséget a kormánybiztosokra is. Frakciótársa, Szilágyi György a dokumentumok ellenőrzését szorgalmazta, mert szerinte a politikusok most azt írnak abba, amit csak akarnak.

Szél Bernadett (LMP) úgy értékelt, a kormánypártok nem is akarják a mostani idejétmúlt, rossz rendszert megváltoztatni, amelyben a politikusok

szappanoperát játszhatnak a vagyonnyilatkozatokkal.

Hadházy Ákos szerint a jelenlegi szisztéma még erősíti is a korrupciót, holott javítania kellene azon, ezért változtatást sürgetett. Mint fogalmazott, az ellenzék ezért olyan javaslaton fog kidolgozni, amely mindannyiuknak elfogadható.

A tájékoztatón Harangozó Tamás az MSZP adósságát firtató kérdésre azt válaszolta, szerinte dicséretes, hogy pártja ellenzékből ilyen jó ütemben tudta ledolgozni azt, hiszen az összeg két éve még 2 milliárd forint volt, egy éve pedig 1,5 milliárd, most pedig 1,2 milliárd forint. Hozzátette, az adósságot az MSZP a 2010 előtti vezetőinek döntései miatt görgeti maga előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik