Közélet

Fideszes háttérember nyert a Maradj talpon! vetélkedőben

Habony Árpád kampánycsapatának területfelelőse volt, és állami cégekben is feltűnik.

Kétmillió forintot nyert az állami tévé Maradj talpon! című vetélkedőjében a Fidesz egyik „háttérembere”, Holbok Sándor.

Ezt a Jobbik-közeli Alfahír szúrta ki, és meg is jegyezték, hogy Holbok, valamint Udvarhelyi Péter, az Országház egyik osztályvezetője úgy szerepelhetett a műsorban, hogy Varga Dániel, a Jobbik önkormányzati képviselője nem játszhatott, miután kiderült politikai szerepvállalása.

A 444 azt írja, hogy Holbok Sándor neve tavaly Mengyi Roland korrupciós ügyében került elő – tulajdonosa a Public Sector Consulting Kft-nek, melynek egyik pályázatírója, B. Szilvia egy félmilliárdos pályázati csalás gyanúsítottja. Egyebek mellett közös érdekeltsége volt Kuna Tiborral, akinek kommunikációs cége milliárdos állami megbízásokat nyert, de több állami cégben is feltűnt – fb-tag a honvédelmi minisztérium HM EI cégében, igazgatósági tag a Heves Megyei Vízmű Zrt-ben, valamin a HM Arzenál Zrt-ben is.

Holbok Sándor a Fidesz kampányában is részt vett: korábban Szájer József kabinetfőnöke volt, majd Habony Árpád központi kampánycsapatának egyik területfelelőse lett.

A Maradj talpon! kvízműsort egyébként az az Apropó Média Kft. gyártja az állami médiának, amely a megbukott Marslakók című sorozatot is készítette, és amelyben tavaly januárig részesedése volt a Habonnyal jó kapcsolatot ápoló Halkó Gabriellának, aki az Andy Vajna tulajdonába került TV2 gazdasági és stratégiai igazgatója lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik