Közélet

Egy hátraarccal kétszer akkora lehetne a nyugdíjemelés

Az MSZP szerint vissza kell térni a korábbi nyugdíj-megállapítási szabályokhoz.

Korózs Lajos szerint a korábbi, úgynevezett svájci indexálás alapján idén 1,6 százalék helyett 3,2 százalékkal nőhettek volna a nyugdíjak. az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke emlékeztetett rá, hogy a Magyar Nemzeti Bank várakozásai szerint idén 2,4 százalék lesz az infláció.

Szerinte a kormány átveri a nyugdíjasokat, mert pontosan tudja, hogy nagyobb lesz az infláció, mint a nyugdíjemelés mértéke. Tíz hónapig a nyugdíjasok hiteleznek a kormánynak, mert novemberben kell a nyugdíjemelés és az infláció mértéke közötti különbséget visszamenőleg kifizetni nekik.

Az MSZP politikusa kitért arra, hogy nem Erzsébet-utalványban, hanem készpénzben kellett volna a nyugdíjasoknak tavaly év végén tízezer forintot adni. A kézbesítési gondok mellett beszélt arról is, hogy ha nem utalványt kaptak volna a nyugdíjasok, akkor nem kerültek volna olyan kiszolgáltatott helyzetbe, hogy az uzsorások ötezer forintért váltsák be a tízezer forintos utalványokat.

Az MSZP a hétvégén 24 településen oszt meleg ételt a rászorulóknak. Korózs értékelése szerint soha nem látott társadalmi szolidaritás látható a hideg idő miatt, de a legkevesebbet a kormány teszi. A vidéki szociális ellátórendszert teljesen szétverték, így a Blaha Lujza téren fekvő hajléktalannak nagyobb az életesélye, mint egy, a tanyavilágban egyedül élő idős embernek – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik