Közélet

1,1 milliárdért szerződtek Rogán szomszédjának cégével

Az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntéseket kell kommunikálniuk.

Szerdán közzétették a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2016-os utolsó negyedévi szerződéseinek listáját. A tételek közül kiemelkedik az az 1,1 milliárdos szerződés, amelyet a Network 360 Reklámügynökséggel és az Affiliate Network Kft-vel kötöttek meg

az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátására.

A 444 emlékeztet: a cég a Rogán Antal szomszédjaként emlegetett Csetényi Csaba érdekeltsége, és az elmúlt években több milliárdnyi megrendelést kapott a kormánytól.

150 millió forintot kapott a „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány a magyar nyelven folytatott sajtótevékenység, sajtószervek és az ez irányú tevékenységet folytató újságírók támogatására.

A Pesti Srácokat kiadó Gerilla Press 1,5 millió forint támogatást kapott „A fehér ballonos” című, 1956-tal foglalkozó 35 perces dokumentumfilmjének utómunkáira és népszerűsítésére, a Kéthly Anna Kulturális Egyesületnek pedig 18 millió forintot juttattak, hogy ezzel segítsék a Los Angelesben élő magyar közösségeket a forradalom 60. évfordulójának méltó megünneplésében.

A miniszterelnök polgári körének háttérszervezete, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány 20 millió forintot kapott a Rogán Antal vezette minisztériumtól feladatainak ellátására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik