Közélet

A blahai ételosztást ekéző politológus a TV2-n elemzett

Kiszelly Zoltánról még az ételért sorban álló emberekről is a libsik jutnak eszébe, ilyen szellemben elemezte, mi vár ránk 2017-ben.

Bravúros interjút adott a TV2 Mokka című reggeli műsorában Kiszelly Zoltán politológus, aki minimális szociális érzékenységgel azt mondta a Blaha Lujza téri ételosztásról, hogy a liberálisok manipulálnak a képekkel.

Kiszelly feladata az volt a stúdióban, hogy elemezze, mi várható 2017-ben politikai porondon. Gyorsan letudta a kötelező köröket Donald Trumppal és a közelgő nagyobb választásokkal, majd “hazai vizekre eveztek”.


Kiszelly elemezte a baloldal és a Jobbik várható összefogását a 2018-as választásokon (legalábbis ez a legenda kering most a Fidesz-KDNP-nél), majd nyugodtan kijelentette: a kormánypártoknak stabil 2 millió szavazójuk van.

A balos összefogást kritizálta, mondván csak papíron jött ki, a valóságban nem, amikor legutóbb megpróbálták.

Kunhalmi Ágnes szocialista képviselő röhögősre sikerült sajtótájékoztatója is sorra került, Kiszelly szerint másnak kellett volna inkább azt megtartania, ha Kunhalmi nincs olyan állapotban. Az alábbiakban mondjuk igazi van a jobbos politológusnak:

Vagy azt mondhatta volna, hogy elnézést, eltoljuk a sajtótájékoztatót egy-két órával, ha addigra olyan állapotban van. Így viszont még nagyon sokáig ezeket a képeket lehet „hozzátenni”, ha Kunhalmi Ágnes beszélni fog.

A szakember végül Molnár Gyulát és Gyurcsány Ferencet beszélte ki, aztán a “liberális pártocskákról” ejtett pár okos szót. Zárásként pedig elmondta, ez az év abból a szempontból lesz fontos, hogy a háztartások érzik-e, hogy jobban élnek, vagyis ahogy fogalmazott,

nem is olyan rossz a helyzetünk bizonyos dolgok ellenére.

(Hvg.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik