Közélet

Írországban él a magyar szakács, aki ellen nyolc nemzetközi körözés van érvényben

A gyanú szerint kétszáz román céget vert át Kutas Lászlót, akit pályázati visszaélések miatt köröz több rendőrség, bíróság és az ügyészség, írja a Bors.  Kutas román újságokban adott fel hirdetést Civil Fejlesztési Ügynökség néven

Kutas László ezzel a csalással a lap szerint másfél millió forintot tudott összegyűjteni. A körözött férfi Dublinban él, ahol szakácsként dolgozik. Gyakran posztol Facebook-oldalán, sőt a nemréh egy ír gasztronómiai magazinban is szerepelt. A Bors a közösségi oldalán megkereste Kutast, aki elárulta, hogy nem is tudott róla, hogy itthon mennyire keresik. Az ORFK körözési listája nyolcszor dobta fel a nevét egymás után.

Csak öt körözésről tudok, meglepett, hogy már nyolc van

– nyilatkozta Kutas, aki 2013-ban érkezett Írországba.

A következő év tavaszán értesültem arról, hogy a kalocsai rendőrség nyomozást folytat a Civil Fejlesztési Ügynökség ellen, és a tevékenységével kapcsolatosan engem is ki akarnak hallgatni, ugyanis akkori cégemmel alvállalkozóként dolgoztam nekik. A rendőrségi idézésre nem jelentem meg, de felvettem a kapcsolatot a nyomozóhatósággal. Levélben jeleztem feléjük, hogy életvitelszerűen külföldön tartózkodom. Írásban megtettem a vallomásomat, melyet meg is küldtem részükre. Ezt azonban nem fogadták el, így kiadták az országos, majd – mivel tájékoztattam a hatóságokat arról, hogy Írországban élek –, a nemzetközi körözést is. Később tudomásomra jutott, hogy a bíróság a távollétemben elkezdte lefolytatni az üggyel kapcsolatos tárgyalást. Tudomásom szerint ez jelenleg is tart, a következő tárgyalás jövő év januárjában lesz. Erről azonban semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam

– írta a lapnak.

A fenti szervezettel, ahogy korábban is, pusztán megbízásos szerződéses jogviszonyban állt cégem, amit azóta a cégbíróság meg is szüntetett. A Civil Fejlesztési Ügynökségnek pedig nem vagyok tulajdonosa és tagja. Én nem menekülök vagy bujkálok a hatóságok elől. Jelenleg büntetlen előéletű vagyok, nincs mitől tartsak. Az itteni írországi vállalkozásom indításához szükségem volt egy otthoni erkölcsi bizonyítványra, melyet 2016. szeptember 27-ei dátummal a hatóságok ki is állítottak részemre

– zárta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik