Közélet

Moldova György 2.: Abszolút szenzációérzékem van

Nagy József
Nagy József

újságíró. 2016. 12. 26. 18:18

Tudják, mi a Mester kedvenc káromkodása? Van benne izélés meg deszka, de nem akárhogyan állítva. Kétrészes karácsonyi Nagyinterjúnk második etapja.
Korábban a témában:

Sakkoztál, bokszoltál, fociztál. Mesélik, mindet véresen komolyan vetted.

Egyikben sem voltam zseni, de mindben nagyon akartam. Az íróválogatottat, a Szocreált harminc évig csináltam, én találtam ki, én voltam a csapatkapitány, együtt tudtam tartani egyetlen fillér támogatás nélkül. Aztán, hogy eljöttem, a csapatot átnevezték Hunreálra.

Hetven is elmúltam, amikor még végigjátszottam a kilencven percet.

Bírtam volna tovább, de a csapat zöme a Pénzügyőrben az én neveltem, ifi edző voltam ott, akartam, játsszanak inkább ők. De a Vasas hazai meccseiről, a Fáy utcai lelátóról korábban és aztán is csak nagy ritkán hiányoztam, és mindig kialakult körülöttem egy kis stáb.

Moldova: Magyar vagyok, zsidó vagyok, kommunista vagyok

Itt az interjú első része tegnapról, olyan mondatokkal, hogy “eljön az idő, amikor ott lesz Jani bácsi szobra minden magyar nagyvárosban”.

A legutóbbi Vasas-Fradin kint voltál?

Csak a Fáy utcába járok, azt meg ugye felújítják, Kispesten vendégeskedik a csapatom. 2018-ra lesz megint saját stadionunk, remélem, megélem. A Vasas-Fradit Kispesten játszották, ha itthon rendezzük, két góllal nyerünk, így csak döntetlen lett. Ez az edző, ez a német pali elég jó, pedig nem bíztam benne. Ha volna egy valamire való csatárunk, simán nyernénk a bajnokságot.

Ki a kedvenced?

Hát a Ferenczi Pista!

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

A Fradiból ment a Vasasba.

Volt az mindenhol. Győr, Újpest, Anglia, Csehszlovákia… Hol nem volt a Pista?

Pénzt akart keresni, és mint tudjuk, minden váltás pénzzel jár. Rendkívül rokonszenves ember. Külföldön pedig Messi a csúcs.

Ronaldo se rossz, de benne sok a teatralitás. Edzőben Ilovszky Rudi volt a legjobb, igaz, olyan elvakultan dolgozott, mint kevesen, de csupa szív és meghalt a Vasasért. Garamit szeretem még nagyon.

A stadionbezárásig miről folyt a szó a körülötted kialakuló stábban, a Fáy utcában?

Fontos dolgokról. Olyanok történtek, hogy mellém lép valaki, jó estét, Gyuri bácsi, előhúzza a kulcscsomóját, és mutatja rajta a Kádár-képet. Én meg jelzem, hogy rendben van. Újabban olyan feliratok tűntek fel, hogy workingclass. Ez is jó!

Mikor hallottuk utoljára azt a szót, hogy munkásosztály? Pedig valaha ott ült kint Kádár is, megvan a helye. És azt ugye tudjuk, hogy a szobor helye fontosabb, mint maga a szobor.

Ez az én közegem.

Írtál könyvet a Vasasról. Szerették a klubnál?

Nem igazán. Mondtam is valamelyik fejesnek: nehogy már azt képzeld, hogy ti vagytok a Vasas! Meg nem is ezek a derék fiúk, akik rengeteg pénzért fociznak a mi mezünkben. Hanem mi, a lelátóról!

Hogyan írhatta egy vasasos a Ferencvárosi koktélt?

A Ferencváros a legnépszerűbb magyar klub, és el kellett adni a könyvet, ami azért szempont.

Megjegyzem, H. Kovács eredetije Vasas-drukker volt, Ördög Gyuri az igazi neve, foglalkozására nézve strici, a világ leggyöngébb stricije, a kollégái mindig megverték, rendre a kurvák vettek neki ruhát.

Képtelen volt megvédeni a futtatottjait, de legalább kedves srác volt.

A Ferencvároshoz mi a viszonyod?

Semmi. Én nem nyitok a Vasason túl. Jó, a Barcelona, de az művészet. A Fradihoz annyi közöm, hogy még a Szocreállal volt egy meccsünk az Úttörőstadionban, ahol egy fiatal, magas szélső zsonglőrködött velem szemben.

Nem voltam túl jó futballista, de mindig hoztam a formámat, sok gólt nem lőttek rólam, ám ennek a gyereknek sikerült fejelnie egyet, nem bírtam vele, na, ez volt a Nyilasi Tibi.

Albert Józsi bácsi volt a Vasas edzője, mondtam, nézzék meg, mert ez nem akárki. Kimentek, megnézték, azzal jöttek vissza, hogy semmi különös. Aztán a Fradi leigazolta.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Gráfnak, a részeges jobb halfnak volt eredetije?

Persze. Sas Gyula, eredeti nevén Spildener. Az MTK-ban és a Vasasban játszott, csodálatos futballista volt, szőke, vékony srác, amit ő nem tudott a labdával, az nincs is. Kárpáti Béla, a Vasas edzője mondta rá, hogy ha egyetlen atomot ki lehetne cserélni a fejében, a világ legnagyobbja lehetne. Csak hát bolond volt a Sas, ráadásul nagyon piált. A végén elvett egy orvosnőt Tatabányán, és odaigazolt a városi csapathoz.

Megriportozhattad volna.

Megírtam regényben.

Regényírónak vagy riporternek tartod magad?

Regényírónak hittem magam mindig is, fő művem a Negyven prédikátor, közel négy évig írtam. Korábban nyolc évig tanultam latinul, Tacitus és a többiek a mai napig hatnak rám gondolkodásban, mondatszerkesztésben, a Negyven prédikátorhoz ezer oldal latint fordítottam magyarra. De hamar rájöttem, hogy nem lehet mindig regényt, szépprózát írni, töltődni kell, ezért már ötvenötben elkezdtem riportozni.

Az első riportom a mohácsi jeges árvízről szólt. Nem tudtam, hol van Mohács, arról pedig fogalmam sem volt, mi az a jeges árvíz, de megoldottam.

Aztán Sötke jött, Szombathely melletti település, ahol egy pali végig akarta izélni egy család összes nőtagját, arról is írtam. Mohács a Csillag című lapban jelent meg, miniszteri fizetést, ezer forintot kaptam honoráriumnak, mert meg akartak tartani. Attól fogva jól kerestem, kellett is, mert miután apám elment tőlünk, újranősült, én tartottam el a családot, két húgomat neveltem, és besegítettem az egyetemista bátyámnak. Amúgy pénzt kérni sose tudtam. Követelni inkább. Már 1990 után a Magyar Hírlapnak írtam heti egy tárcát.

Volt valami összejövetel a tulajdonos, Marquard úr tiszteletére, ahová nem hívott meg a főszerkesztő, Németh Péter, mert szégyellt engem, a kommunista kolumnistát. Bementem hozzá, hogy igaz-e a hír, hallgatott, mire mondtam neki, Peti, ezt nem nézem el neked, mostantól tizennyolcezer forintodba kerül minden tárcám.

Meg se mert szólalni szegény. Megadta.

Pénzben mi volt a legnagyobb dobás? A rendőrkönyv, a Bűn az élet?

Persze, egymillió forintnál is többet kaptam érte. De a Kossuth-díjért is járt száznyolcvanezer, ami akkor egy Zsiguli ára volt. Márai írta, hogy egy polgárnak mindig legyen tartaléka, anyagilag, időben, kapcsolatban. Tartalékoltam is, amikor tehettem.

Mindig sokat kértem, és kétszer annyit kaptam, mint más, még egy író-olvasó találkozóért is. Ha kurvákra költöttem volna vagy csokoládéra, nem lenne jogos, de én ebből neveltem a gyerekeimet, és élek belőle ma is.

Nem panaszkodom, megfizettek, de el is adtak úgy tizennégymillió példányt a könyveimből.

Kossuth-díjat nem adott akárkinek a Kádár-rendszer, te viszont már negyvenkilenc évesen, 1983-ban megkaptad.

Nem akartam elfogadni, ahogy korábban a főiskolán nem fogadtam el a Rákosi-ösztöndíjat, és a mostaniaktól se fogadtam el semmit, mert az van bennem, hogy az ilyenekkel elköteleződöm a rendszer mellett, és én elköteleződni legföljebb Kádár mellett voltam és vagyok hajlandó.

A Kossuth-díjra Kardos beszélt rá. Egyik este felhív magához, mondja, tudom, hogy nem akarod elfogadni, azt is tudom, mi vezet, de arra azért gondolj, hogy a lányaid hamarosan érettségiznek, és tán azon múlik a felvételük, hogy Kossuth-díjas-e az apjuk.

Belementem. Amikor a parlamenti díjátadón beszélgettem Kádárral, az jutott eszembe, butaság lett volna egy esetleges el nem fogadással gondot, bánatot okozni nekik.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Felvették a lányaidat?

Mire odáig jutottak, rég nem számított se egy szochazáért, se a Kossuth-díj. Sőt, inkább jelentettem nekik hátrányt.

A kisebbik skandinavisztikára jelentkezett, egy SZDSZ-es pali ült a bizottságban, aki gyűlölt engem, és nem is vették fel a gyereket.

Jó, nem haragszom, én sem szeretek mindenkit.

A Bűn az életért kaptál hideget-meleget.

Az emberek nagyon szerették, csak néhány liberális kezdett kommunistázni és rasszistázni. De valahogy egyikük se jött velem az Őrségbe, az Ormánságba, Komlóra, Garéra a hordókhoz, sehová, ahol kínlódtam, ahol én fedeztem fel, én kapartam ki másoknak a témát.

Én voltam ott, nem más. És azt is én találtam ki, hogy kéne írni a vasutasokról, a kamionosokról, a rendőrökről. Abszolút szenzációérzékem van.

Mondják, a Bűn az élet révén honosodott meg a közbeszédben a cigánybűnözés kifejezés, ami utóbb az újjáéledő magyar szélsőjobb jelszava lett.

A szélsőjobb jelszavaihoz semmi közöm. Halálosan büszke vagyok arra a könyvre, egészen különös világot tárt föl. És azok nem ezek a mai rendőrök voltak, hanem emberek, férfiak, sok haverom maradt közülük, azóta is járok az összejöveteleikre. Mindenki azt mondta, a rendőrökről lehetetlen könyvet csinálni. Én meg írtam egy kérvényt a belügyminiszternek, aki rögtön engedélyezte a dolgot, kaptam egy igazolványt, ott lehettem az intézkedések helyszínén. Kezdtem a nyolcadik kerületben, ami mindig is a bűnözés melegágya volt, és jártam Borsodban és Zalában, a legkeményebb és a legenyhébb megyében.

Nem vagyok szadista, de élveztem a munkát, mindent látni akartam, a reggeli kezdéstől egészen addig, hogy este nyolckor beültünk valamelyik szobába, előkerült egy kétdekás cseresznye meg az a kenyér, amit a gyanúsítottak már nem ettek meg, és egy korty, egy harapás.

Pár ilyen után, ha volt valami különös eset, éjjel is szólt a telefon, hogy gyere.

Az összes riportkönyvedből balhé kerekedett, Komlótól a szövőnősön keresztül az Őrségen és a vasúton át a kamionosokig és a rendőrökig, mégis a következő kötetedhez mindig kaptál menlevelet odaföntről. Csak mert te voltál a Moldova, aki mögött ráadásul ott állt a magvetős Kardos?

Gondolom, így lehetett. De azt a menlevelet soha nem titkoltam, minden könyv elejére betettem, senki ne higgye, hogy Don Quijote csak úgy elindul. Amúgy meg, ha van föntről dokument, alul bátrabban beszélnek. Ma viszont még csak egy megbízólevelet se kapok, semmit, igaz, nem is kérek.

Fölülök a vonatra, megszervezem, hogy valaki várjon, megérkezem, dolgozom, kifizetem a szállást meg az étkezést.

Most épp a nyugdíjasokról írok.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Be is jelentetted, hogy 0,9 százalék lesz a kötet címe, utalva arra, hogy a kormány 0,9 százalékos nyugdíjemelést tervez. Eltelt pár hét, és Orbán azzal állt ki, hogy 1,6 százalékot emel. Oda a cím.

Az 1,6 százalék se olyan rossz a borítóra. Szenzációt érzek.

Három és fél millió ember! Persze hogy róluk kell írni. Ráadásul ez az én nemzedékem, ideje megvonni a mérleget, mit értünk el, hogyan viselkedtünk.

Járom az országot, már négy nagyvárosban megfordultam, Hódmezővásárhelyen, a kormány kirakatfalujában, Lázár településén kezdtem, ahol gajra mentek a többezres vállalatok, megszűnt minden, a munkahelytől a jókedvig, lettek helyette lehajtott fejek. Aztán mentem Komlóra, ahol a bányabezárások előtt tizenháromezer bányász dolgozott, most nincs három cég, ami legalább száz munkást foglalkoztatna. És voltam Pécsett meg Szombathelyen, készülök Nyíregyházára.

Kikhez?

Ismerősökhöz, baloldaliakhoz, másként nem megy, mert aki velem szóba áll, bizonyos veszélyt vállal.

A jó múltkor Gyöngyösön, valami szüreti bulin kipakoltunk, jöttek sokan, egy idősebb pali megáll, nézi a Kádárról írt könyvemet, kézbe nem veszi, elmegy, nem telik el fél óra, megint jön, nézeget, megint elmegy, aztán harmadszor is jön, megveszi végre a kötetet.

Rákérdezek, miért keringett, mire mondja, ismerősöket látott, félt, ha észreveszik, mit vásárol, éjjel bedobják az ablakát.

Azt írta a minap a bulvár, hogy Moldova nyugdíja mindössze havi százhúszezer forint. Tényleg annyi?

Ez csak megszorítással igaz. A százhúszezer a normál, állami nyugdíjam, de van egy másik is, ugyanis az írásaim után évtizedeken át befizettem az irodalmi alapba, abból is jár egy nyugdíj.

Orbánékkal van kapcsolatod?

Már ha kapcsolatnak minősíthető, hogy Orbán rengeteg szöveget lopott tőlem a beszédeihez.

Tőlem van egyebek mellett a nicht ugribugri, meg az is, hogy ha Isten bezár egy ablakot, kinyit egy kaput.

A többi Kossuth-díjassal együtt engem is meghív minden márciusban a Néprajzi Múzeumba egy nagy hepajra, de sose megyek el, nem az én emberem. Egyébként hívtak a Kerényi-féle Magyar Könyvtár sorozatba, a Negyven prédikátort jelentették volna meg, maga Balog miniszter beszélt velem, nemet mondtam, pedig Kerényi Imre rendezte egy darabomat a Nemzetiben.

De ahol Tormay Cécile-lel kezdenek, nekem nincs helyem.

Balog megértette a döntésemet, és kérdezte, tud-e bármiben segíteni. A Tokajról szóló boros könyvem nyomán akkoriban készült egy film, mondtam, igazán támogathatna nem engem, hanem a rendezőt – adott is rá másfél millió forintot, ami pont másfél millióval több, mint a semmi. Megköszöntem.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Melyik könyvedből fogyott a legtöbb?

A rendőrből. Ötszázhúszezer volt az első kiadás, és jött még kettő, hatszáz valamennyi a vége. És a Kádár-életrajz is elment több mint kétszázezerben. A mostani szatírákból csak tízezer fogyott, ami ezen a magyar piacon óriási szám, de ugye aki ötszázhúszezerhez szokott… Egy kis kiadónál vagyok, nincs pénz reklámra, most jött ki az Optimista naptár című kötetem, azt sem tudjuk hirdetni. Tévékbe nem hívnak, rádióban húsz éve jártam. Egyedül a Klub Rádiótól kerestek, de elhajtottam, mert négy évig felém se néztek, aztán pedig dedikálhattam valamelyik rendezvényükön, ahol beszélt a Karinthy Marci meg sokan mások, én meg ültem az udvar sarkában.

Minden önhittség nélkül: én is vagyok valaki. „Böske nem akárki!” – mondta egy varrónő. Szép lassan kikoptam a sajtóból.

Kovács Zoli az ÉS-ben azt írta rólam, olyan vagyok, mint a színészek között Madaras József, és ezt nem bóknak szánta.

Madaras milyen?

Szerinte natúr, esze nincsen, izomagyú. Ami nem hiszem, hogy igaz lenne akár rá, akár rám, de ha igaz is, ilyet az ember nem ír le nyilvánosan egy barátjáról, legföljebb négyszemközt közli vele, és akkor lehet vitatkozni. És Kovács nekem a barátom volt, együtt fociztunk. Már nem a barátom.

Sajnos elment a mi nemzedékünk, Végh Tóni, Csurka Pista, Galgóczy Erzsébet, Varga Dombi, Kamondi Laci, Sánta Feri, kint van mind a Béke téeszben.

Nálam idősebb prózaíró csak a Szakonyi Karcsi maradt meg a Konrád, de ők sosem tartoztak a mi csapatunkba. Lényegében én vagyok az egyetlen. Nem állítom, hogy tehetségesebb prózaíró nemzedék voltunk, mint az elődök, de az biztos, hogy a történelem minket bőven ellátott élményekkel, sorsokkal.

Harmincnégyben születtem, láttam egy jó darab Horthy-rendszert, kapitalizmust, láttam a háborút, láttam az újjáépítést, a Rákosi-rendszert, ötvenhatot, láttam a Kádár-rendszert, a Kádár-rendszer bukását, láttam, látom ezt a mostani rezsimet, és tán láthatom még a bukását is.

De mit látott mondjuk egy olyan kétségtelenül rendkívül tehetséges ember, mint Esterházy Péter vagy Nádas Péter? Ötvenhatról is legföljebb gyerekkori emlékei vannak, voltak. Ha kell valamire egy hasonlat, öt-hat jut eszembe kapásból, nem mert olyan nagy koponya vagyok, hanem mert van sok élményem, nekik meg ki kell, ki kellett préselni magukból, és annak más az íze. Én ma is dolgozom, minden délelőtt négy órát. Nehezen bírom, folyton elálmosodom, folyton le kell küzdeni, keserves. A szívemben az erek a lábamból valók, napi kétszer félmaréknyi orvosságot szedek, még szerencse, hogy jó az orvosom. Tartom a súlyomat, könnyebb vagyok, mint tizennyolc évesen, és sokat alszom.

Inni azért iszom, ami jól esik, borozom, jó borokat, ahogy valamelyik ügyvéd mondta, az élet rövid ahhoz, hogy az ember rossz borokat igyon. Eleve csak három esetben iszom: ha nem vagyok jól, ha hideg van vagy ha nagyon ideges vagyok, utóbbi esetben fél deci pálinka is jöhet.

A lakásból csak akkor mozdulok ki, ha riportozni indulok vidékre. Itt közel minden, ha baj van, hamar kiér a mentő, külön dossziém van náluk, volt éjszaka, hogy kétszer vittek be.

Miért nem lassítasz?

Írni nem lehet ímmel-ámmal. A munka az munka.

Ráadásul én kézzel írok, és úgy javítok, hogy átmásolom a szöveget. Aztán megy a beírónőhöz, átnézem megint, és küldöm a kiadónak. Gépelni nem tudok, nincs is gépem. És magnót sem használtam soha, hanem jegyzeteltem füzetbe, kis blokkba, ami elfér a zsebemben. És nagyon jó tollaim vannak.

Biztos hisztéria, de nekem a betű alakja is számít, sugall valamit.

A noteszeknek mi a sorsuk?

Elajándékozom a kéziratokkal együtt, jobbára a lányaimnak.

Van még barátod?

Három. Nem kevés. Először is a kiadóm, a már emlegetett Urbán Tamás, vele meg vagyunk állapodva, hogy egymás sírjánál fogunk beszélni. Aztán a Tonhauser Laci. A harmadik helyre többen is pályáznak. Ha ők most belépnének az ajtón, örülnék nekik. Más nem családtagnak nem nagyon.

Nem vagyok barátkozó típus. Ráadásul nagy baj, hogy a feleségek tönkreteszik a férfiak barátságát, szerencsére az enyém nem ilyen. Minden nekem tetsző, derék ember mellett találni egy ordenáré asszonyt, legalább tucatnyi esetet tudnék sorolni.

Úgy tíz éve egy haverom, akivel harminc éven át voltunk barátok, régi szokásunk szerint karácsony másnapján átjött a feleségével, kellemesen megebédeltünk, majd megemlítettem valamiért Kádár nevét, mire azt mondja az asszony, hogy „Kádár az egy gyilkos volt”. Nem szóltam, a házigazda legyen házigazda. A következő évben fölhívtam a barátomat, és azt hazudtam, hogy sajnos nem leszünk itthon. Eltelt még egy év, de elegem lett a bujkálásból, és beolvastam neki: tudom, vallásos ember vagy, ezért nálatok egyetlen alkalommal sem káromkodtam, pedig hát tudok, jártam bányában, másutt is, komoly forrásvidékeken, ahol a káromkodás a népdal egy formája…

Mi a kedvenc káromkodásod?

Sok van. Durvát nem akarok.

Mondjuk az, hogy izéld meg a nénikédet egy szál élére állított deszkán! Ez elég jó, nem?…

Szóval mondtam a barátomnak, hogy én meg azt nem tűröm, hogy a lakásomban bárki is Kádárt szidja, és mivel a feleséged ezt tette, nem akarok többet találkozni veled, ugyan nem tehetsz semmiről, de ahogy én vállalom a feleségem tetteit, szavait, úgy neked is vállalnod kell a tiéd dolgait. Azóta se láttam.

Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Jesszus.

Szigorú vagyok. Cserébe én se kérek kegyelmet. Olyat tőlem senki nem hall, hogy ne tessék haragudni, amit a múltkor mondtam, nem úgy gondoltam.

Ha kiment a szénsav a szódavízből, nem jó semmire.

Ha kell, dolgozni tudunk, de a barátság szénsav nélkül, áh.

A Magvetőtől miért jöttél el?

Mert meghalt Kardos György, akinek a kortársaimmal együtt rengeteget köszönhetek. Kelet-Berlintől Vlagyivosztokig ő csinálta a legjobb szocialista kiadót. Nagyon szerettem. Talán ő is engem.

Bár sosem voltam igazán érdekes, látványos, színes figura, inkább mogorva, a munkájával elfoglalt, azon túli kalandokat nem kereső pali, miközben Kardos az érdekes emberekhez vonzódott, Hernádihoz, Gyurkóhoz, Jancsóhoz. Más kérdés, hogy ki tartott ki mellette.

Sokszor megfordult nálam. Hihetetlenül bírta az italt, egyszer egyetlen éjszaka megivott egy csatosüveg pálinkát, és elájult a piától. Föl akartam vinni a szobámba – ott a legjobb az ágy, van itt császári és királyi ész! -, emeltem, nem ment, az élősúly mindig nehezebb, mint két cementeszsák, végül maradt idelent, vigyázott rá a szerelme, a későbbi második felesége, aztán reggel felkelt, megivott fél üveg viszkit, és elment. Egyszeri ember, nem lesz soha többé. Igaz ez Kardosra, és igaz ez Kádárra is. Miután meghalt Kardos, az utódja, a Jován kirúgott. Jóval később kérdeztem Jovánt, miért nincs Kardos-kép a falán, azt válaszolta, Kardos katona volt, és ő nem szereti ezt a típust. Hát jó.

Volt barátod, aki téged dobott ki?

Volt persze, több is. Kizeccöltek. Tán igazuk volt.

Kit bántottál meg leginkább valaha is?

Nem is tudom. Akadt pár.

Olvastam a kamionos sztorit. Két hétig ültél egy sofőr mellett éjjel-nappal, és amikor hazaérve kiszálltál mellőle, lebarmoztad.

Azóta is szégyellem magam. Kisteleken lakik, Szeged mellett, sokszor gondoltam, hogy meg kéne látogatni.

Miért szóltál be neki?

Rövidzárlat.

Ha az ember kabarét ír, hajlik a poénra, és a poén képes rosszul sülni el.

Nem gondoltam komolyan. Tényleg egymás bűzét szívtuk, egymás pálinkáját ittuk, egymás kajáját ettük, NDK, Norvégia, Finnország, volt, hogy négy napig álltunk egy gyárudvaron.

A gyerekeid hogy bírták, hogy hetekig nem láttak?

Nehéz volt nekik, mert apásak. Szerencsére jó anyjuk van, negyvenhét éve a feleségem, kiállt mellettem ezt-azt, de igyekeztem is, hogy jó élete legyen, és őszintén remélem, az is volt. Öt évig udvaroltam neki, nem akart hozzám jönni.

Miért nem?

Nem voltam elég csinos, inkább borzalmasan esetlen.

Jöttem az Augusztáról, a nyomorból, nem tudtam semmit, nem beszéltem nyelveket, nem értettem a zenéhez, semmihez. Írogattam. Egy nő számára nem voltam nagy szám, nem voltam slágfertig.

Viszont kitartóan udvaroltam, és csak összejött.

Hány év kellett, hogy kikupálódj az Augusztából?

Hatvan éve írok, nem állítom, hogy mindig igazam volt, de legalább következetes voltam. A munka, a siker önbizalmat adott, és egy ideje nehéz zavarba hozni. De hogy kikupálódjak? Ahhoz kéne még kis idő.

Interjúkötet a 24.hu szerzőjétől

Layout 1

„Terike is iszogatott, én is iszogattam.”

„Az Orbán Viktor is geci. Az is geci. Azt is leírhatja.”

Megnézem most »

vissza a címlapra

Kommentek

BUDAPEST, HUNGARY - JULY 24: Katinka Hosszu reacts during the Women's 200IM final on day eleven of the FINA World Championships at the Duna Arena on July 24, 2017 in Budapest, Hungary. (Photo by Ian MacNicol/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.