Közélet

Bróker Marcsika meglett, az elsíbolt milliárdok viszont szőrén-szálán eltűntek

A jelenlegi állás szerint nem számíthatnak egy fillére sem a Kun-Mediátor Szolgáltató Kft. (Kun-Mediátor) károsultjai, valamint a cég dolgozói, a hatóságok ugyanis eddig valamivel több mint 193 millió forintnyi vagyont, illetve készpénzt tudtak zárolni, illetve lefoglalni – tudta meg a Magyar Idők.

A Magyar Nemzeti Bank idén augusztusban 500 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a cégre, a lefoglalt összeg ennek kiegyenlítésére sem elég.

Polt Péter legfőbb ügyész szerint a nyomozást várhatóan jövő április 14-én fejezik be

– a nyomozás határideje akkor jár le, ám az meghosszabbítható. Hátra van még a sértettek egy részének meghallgatása, az igazságügyi könyvszakértő szakvéleményének, a kibocsátott nemzetközi jogsegély alapján tett megkeresések eredményének bevárása, a beszerzett adatok értékelése.

A közvélemény számára csak Bróker Marcsika néven ismertté vált, sikkasztás miatt keresett D. Sándornét  egy Belize-hez tartozó szigeten, egy üdülőhelyen, a lakásában találták meg hat napja. December 13-án hozták vissza Magyarországra. Azóta kihallgatták és előzetes letartóztatásba helyezték. A rendőrök nyár óta tudhatták, hol bujkál Marcsika, korábban többször is járt a karibi térségben, hogy előkészítse a terepet.

UPDATE: Korábban a Magyar Idők cikke alapján arról írtunk, hogy az MNB által kiszabott bírság megelőzi a lakossági követeléseket. Az MNB azonban arról tájékoztatott minket, hogy törvényi előírás alapján a magánszemély ügyfeleknek az érintett társasággal szembeni követelései egy felszámolási eljárás során

a kielégítési sorrendben megelőzik az MNB által kiszabott piacfelügyeleti bírság összegét. Így a jegybanki intézkedés nyomán az ügyfeleket nem éri anyagi hátrány követelésük érvényesítésekor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik