Budapest, 2015. augusztus 20.
A budapesti Szent György térrõl induló és a Szentháromság térre megérkezett aratómenetet köszönti Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere 2015. augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen
MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Közélet

Az X-faktorba is beülhetne ilyen válaszokkal az olcsó lakást bérlő budavári polgármester

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2016. 12. 13. 09:32

Négy igennel sok énekest tehetne boldoggá.
Korábban a témában:

Novemberben a Magyar Nemzet információi nyomán számoltunk be róla, hogy az I. kerületben, a Várnegyedben havi 81 203 forintért bérel egy 71 négyzetméteres önkormányzati lakást Nagy Gábor Tamás, a városrész polgármestere. Ezt később közleményben próbálták megmagyarázni, majd az is kiderült, hogy volt felesége is állami tulajdonú lakásban él a kerület luxusnegyedében.

A lakásbérlésről dr. Gallowich Margit LMP-s önkormányzati képviselő még az ügy kirobbanása után tett fel kérdéseket a polgármesternek, és hétfőn végre megkapta a válaszait.

A levelet változtatás nélkül közöljük.

Tisztelt képviselő asszony! Képviselői kérdéseire válaszolva, melyek a piaci alapú lakásbérlésemre vonatkoznak, az alábbiakról tájékoztatom.

 

1. Jogszerű-e?

Igen.

2. Igazságos-e?

Igen.

3. Méltányos-e?

Igen.

4. Etikus-e?

Igen.

 

Üdvözlettel: dr. Nagy Gábor Tamás, polgármester.

(Index, kiemelt kép: MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.