Közélet

Nem az egyház, a hozzátartozók döntenek szeretteik hamvairól

A vatikáni határozat csak javaslat a hívőknek – szögezte le a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára.

Korábban mi is beszámoltunk arról a vatikáni iránymutatásról, amely leszögezi, hogy a hívő katolikusok nem szórhatják szét, vagy nem tarthatják otthon a szeretteik hamvait. A Hittani Kongregáció határozata nagy port kavart, voltak, akik úgy vélték, hogy az egyház korlátozni akarja, hogyan gyászolhatja bárki a hozzátartozóit, ám erről természetesen nincs szó.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára csütörtöki sajtótájékoztatóján leszögezte: továbbra is a család dönti el, hová kerülnek az elhunyt hamvai, az egyház csak javasolni tudja a hozzátartozóknak, hogyan járjanak el. A katolikusok hisznek abban, hogy a halottak lelke az örökkévalóságba költözik, és imádsággal kapcsolatba lehet lépni velük – idézi a Magyar Idők Mohos Gábort.

Az imádságnak pedig kiemelt – bár nem kizárólagos – helye a megszentelt terület, legyen az köz- vagy urnatemető

– mondta a titkár, aki rámutatott, hogy az egyház továbbra is a holttest eltemetését tartja legjobbnak, mert az kifejezi a test feltámadásába vetett hitet és reményt, de engedélyezi a hamvasztást is. A hamvak szétszórása azonban azért nem szerencsés, mert ebben az esetben nem marad konkrét hely, ahol emlékezni lehet az elhunytra, illetve imádkozni érte.

Mohos kitért arra is, hogy az egyház tisztában van azzal, hogy van, akinek komoly anyagi teher a sírhely megváltása, így több urnatemetőben a rászorulók ellenszolgáltatás nélkül elhelyezhetik szeretteik hamvait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik