Közélet

Dörömbölni akar a magyar közmédia a romániai választás napján

Az M1, a Kossuth rádió és a Duna tévé is egész nap erről fog szólni.

A közmédia adói tematikus műsorokban mutatják be a romániai választásokat december 11-én – közölte az állami média csatornáiért felelős Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M1 műsorában.

Dobos Menyhért azt mondta: az M1 napközben élő kapcsolásokkal, híradásokkal, helyzetjelentésekkel jelentkezik Erdélyből. A Kossuth Rádióban a Vasárnapi újság kivételével elmaradnak a megszokott magazinok, helyettük a romániai választásokat körüljáró műsorokat sugároznak. A Duna tévében is végigkövetik a választások napját, este élő stúdióműsort és élő bejelentkezéseket sugároznak különböző erdélyi helyszínekről.

A vezérigazgató szerint „az ügy azért is fontos, mert nem mindegy, lesz-e parlamenti képviselete a magyar kisebbségnek”.  Tamási Árontól idézve azt mondta: „nekünk a világ szívének ajtaján kell kopogtatni, azért, hogy a magyarság hangját meghallják”.

Mi vasárnap dörömbölni szeretnénk

– jelentette ki. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik