Közélet

Vona a Facebookon üzent vissza Ádernek

Vona Gábor a Facebook-oldalán reagált egy gyorsat Áder János köztársasági elnök hozzá intézett levelére, azt ígérve, hogy majd valamikor “megfelelő, hivatalos formában” is válaszol rá. A Jobbik elnöke közölte, hogy továbbra is fontosnak tartja, hogy személyesen egyeztessen az államfővel az alaptörvény-módosítás ügyében.

“Továbbra is kérem az államfőt, hogy számtalan elfoglaltsága közepette adjon 15 percet, hogy álláspontomról tájékoztathassam” – írta Vona. “Amennyiben az elnöknek úgy könnyebb, akkor hívja meg az összes frakcióvezetőt, hogy mindenki álláspontját megismerhesse, és mérlegelni tudja, van-e neki feladata a kialakult helyzetben”  – tette hozzá a Jobbik elnöke. 

“Meggyőződésem, hogy Magyarország államfője nem tehet úgy, mintha nem lennének politikai ügyek, amiben neki is meg kell szólalnia. A köztársasági elnök nem lehet sem egy párt, sem az elit képviselője, hanem az emberek elnöke kell, hogy legyen.” – zárta sorait. 

Vona Gábor múlt héten fordult levélben Áder Jánoshoz, arra kérve őt, avatkozzon be, vesse latba tekintélyét, a pozíciójából fakadó erőt az alaptörvény-módosítás és a letelepedési kötvények ügyében kialakult patthelyzet megoldása érdekében. A politikus személyes találkozót is kért az elnöktől.

A köztársasági elnök pénteken válaszolt a Jobbik elnökének, közölve, hogy nem akar döntőbírája lenni a pártok közötti demokratikus vitáknak. Áder azt írta: a Jobbik elnöke által hivatkozott alkotmányos elv – miszerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét – csak akkor érvényesülhet, ha a mindenkori köztársasági elnök nem avatkozik be olyan vitákba, amelyeket a pártoknak az Országgyűlésben kell lefolytatniuk egymással.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik