Közélet

Kövér László esélyt adna az összefogásnak

Kíméletlen őszinteségnek nevezte, amikor szembesítették a Fidesz színe változásával.

Szerinte az erdélyi magyarságnak félre kell tennie a sérelmeket, esélyt kell adnia a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogásával felálló parlamenti képviseletnek. A házelnök erről egy székelyudvarhelyi fórumon beszélt. (Júniusban az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ellenzéki koalíciója nyerte az önkormányzati választást a városban.) Mint mondta: azt kell mérlegelni, hogy a legrosszabb bukaresti képviselet is jobb a magyaroknak, mint a képviselet nélküliség.

Kövér erdélyi körútja előtt visszaolvasta azokat a nyilatkozatait, amelyeket az elmúlt évtizedekben az RMDSZ-szel kapcsolatban tett, és ezek esetenként meglehetősen durvák voltak. Mégis úgy érzi, ezek visszavonása nélkül kell arra biztatnia az erdélyi választókat, hogy álljanak oda az összefogás mögé. Az erdélyi magyarság kilátásainak romlása teszi szükségessé az összefogást – tette hozzá. Romániában olyan eszközöket vetettek be az elmúlt időben a magyar közösség jogérvényesítési törekvései ellen, amelyekkel a korábbi években soha nem élt a román hatalom, utalt a Fidesz politikusa a korrupcióellenes harc és az igazságszolgáltatás felhasználására.

Kövér László bölcs dolognak nevezte, hogy az RMDSZ vezetése belátta: nem szabad kockáztatni, és össze kell fognia korábbi ellenzékével. Úgy vélte, ez jó irányba tett lépés, mely megállíthatja azt a tendenciát, hogy a magyar választók kisebb arányban mennek el szavazni, mint a többségiek.

Ugyanakkor a fórum szinte valamennyi hozzászólója bizalmatlanságát, fenntartásait hangoztatta az RMDSZ-szel szemben. A hozzászólók némelyike kijelentette, időre van szüksége, hogy feldolgozza “a Fidesz színe változását”, más “szerecsenmosdatásnak” tartotta az RMDSZ iránti bizalom megnyilvánulását, megint más azt kérdezte tőle, számíthat-e rá a Székelyudvarhelyen már sikeres EMNP-MPP koalíció, ha a decemberi választásokon megbukik az RMDSZ-MPP összefogás.

Kövér László köszönetet mondott a kíméletlen őszinteségért, és azt mondta, az erdélyi magyar politika az önsorsrontás olyan szintjére jutott, ami tovább nem vihető.

Nekem személy szerint van okom arra, hogy ne felejtsem el: mit kaptam az RMDSZ-től, hogyan árultak el engem, amikor nemzeti ügyet akartam képviselni ebben a városban. De ez nem lehet személyes ügy.

Ezzel utalt arra, hogy négy évvel ezelőtt hiába ment Székelyudvarhelyre, mert az akkori RMDSZ-es polgármester közreműködésével meghiúsult Nyirő József hamvainak az újratemetése. Csak az vált jegyet az esetleges későbbi bírálatok megfogalmazására, aki elmegy szavazni december 11-én – tette hozzá.

A vitát Hegyi Sándor nyugalmazott református lelkész zárta azzal, hogy közölte: az advent a várakozás időszaka. Előre kell nézni. A tiszteletes azt kívánta, hogy a választások után kezdjen új életet a közösség. Hozzátette, ez az élet akkor is sikeres lehet, ha “kényszerházassággal” indul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik