Közélet

Már a szemétből esznek a szíriai Aleppóban

A szíriai kormányerők ostroma miatt egyre nehezebb a mintegy 250 ezres lakosság élete a felkelők ellenőrizte Kelet-Aleppóban. A Reuters hírügynökség szerint az egyik legnagyobb gondot az élelmiszerhiány okozza, az ENSZ és más szervezetek pedig nem tudnak újabb segélyeket eljuttatni az éhínség szélére került embereknek. Megfigyelők szerint Damaszkusz azt akarja elérni, hogy a nehézségek zavargásokba torkoljanak, kikényszerítve városrész feladását.

Musztafa Hamami a héten vesztette el két gyermekét és hat másik hozzátartozóját egy légicsapásban. Az utóbbi hetekben egyre hevesebbé váló támadások azonban csak egy részét jelentik a kelet-aleppóiak szenvedéseinek.

“Az emberek kimerültek, vannak olyanok, akik már a szemétből esznek” – mondta Musztafa.

A helyzet a tél közeledtével egyre rosszabb, mivel a damaszkuszi kormány erői az orosz légierő és iráni, iraki, valamint libanoni síita fegyveresek segítségével az elmúlt hónapokban fokozatosan bekerítették a felkelők ellenőrizte kelet-aleppói negyedeket, elvágva minden utánpótlási útvonalat.

A harcok pedig nem enyhülnek, így nem tudni, a segélyszervezetek mikor tudnak újabb szállítmányokat eljuttatni az ostromgyűrűbe zárt városrészbe.

Jan Egeland, az ENSZ humanitárius ügyi megbízottja közölte: november 13-án az utolsó segélyeket osztották szét a világszervezet kelet-aleppói raktáraiból, s bár a felkelők belegyeztek, hogy az ENSZ újabb segélyeket küldjön, valamint orvosi ellátásra szoruló embereket menekítsen ki, Moszkva és Damaszkusz jóváhagyása még várat magára. Egeland figyelmeztetett: ha kudarcot vallanak, éhínség vár a kelet-aleppóiakra. Ennek nem szabad megtörténnie – tette hozzá.

Romok közt, sírokon termesztenek növényeket

Helyiek arról számoltak be, hogy az egykor nyüzsgő piacokon alig látni vásárlókat, s az a kevés árus, akiknek van még mit eladnia, a romok között termesztett növényeket, például retket, petrezselymet és hüvelyes zöldségeket árul. Egy helyi fiatalnak a The Washington Post amerikai lap hasábjain megjelent beszámolója szerint ezeket a növényeket gyakran a holtak hantjain termesztik.

ALEPPO, SYRIA - NOVEMBER 25: Civil defense members and citizens carry out search and rescue works on the debris of the collapsed buildings after the war crafts belonging to Russian Army carried out airstrikes on the opposition controlled residential areas in Takad town of Aleppo, Syria on November 25, 2016. It is reported that 7 people killed and 20 wounded after the attack. (Photo by Beha El Halebi/Anadolu Agency/Getty Images)
Túlélők után kutatnak egy bombázások miatt összeomlott épület romjai között Aleppóban. (Fotó: GettyImages)

A Reuters szerint viszont nemcsak zöldségekhez lehet hozzájutni, hanem más, tápanyagokban bővelkedő, alapvető élelmiszerhez is. A pénzalapú kereskedelem azonban egyre nagyobb akadályt jelent azoknak a családoknak, akiknek nincs már miből gazdálkodniuk, hiszen munkalehetőség alig van. A hírügynökség arra nem tért ki, hogy az árusokon kívül mások hogyan tesznek szert pénzre egyáltalán.

Mohamed Araf Sarifa, a kelet-aleppói városi tanács tagja azt mondta, hogy mára egyetlen segélyszervezetnek sem maradtak tartalékai. Az elégedetlenség pedig fokozódik, miközben az árak egyre magasabbak.

A Reuters szerint annak sem egyszerű, akinek van pénze, hiszen az árak a csillagos egekig emelkedtek. Négy szelet kenyér ára az ötszörösére emelkedett július óta, mintegy 800 forintnak felel meg. Egy kiló hús majdnem 15 ezer forintba, egy kiló cukor pedig több mint 5 ezer forintba kerül. A rizs, amelyből még akadnak tartalékok, kilónként mintegy 800 forintban kerül. Megjegyzendő: a rizs tette ki az eddigi segélyszállítmányok legnagyobb részét.

Egy Abdullah Hanbali nevű férfi arra panaszkodott, hogy a felesége főtt rizzsel eteti 11 hónapos csecsemőjüket, mert alig tudnak tejporhoz jutni, jó esetben is havonta csak egy üvegnyihez. Abdullah hozzátette: hideg van, az embereknek tápanyagra lenne szükségük, nincsenek hozzászokva, hogy kenyéren és némi rizsen éljenek.

A kormányerők zavargásra játszanak

A Reuters szerint a damaszkuszi hatalom azt akarja elérni, hogy a kelet-aleppói civilek kétségbeesése zavargásokat robbantson ki. A kormányerők a minap azzal vádolták meg a felkelőket, hogy titkos tartalékokat halmoztak fel. Egyúttal felszólították őket, hogy osszák ki tartalékaikat a rászorulók között.

Ez a taktika bejött már Damaszkusz néhány külvárosában, ahol a lázadók feladták állásaikat, és helyi békemegállapodások keretében elhagyták a városrészeket, átengedve az irányítást a kormányerőknek. Az egyezmények értelmében a fegyvert letenni nem akarók a nagyobbrészt felkelők ellenőrizte Idlíb tartományba mehettek.

Kelet-Aleppóban is egyre több jel utal arra, hogy az állapotok hamarosan tarthatatlanná válnak. Beszámolók szerint múlt héten dulakodás tört ki egy külföldi segélyszervezet raktáránál. Az ott várakozók kierőszakolták, hogy a segélymunkások átadjanak mindent, teljesen kiürítve ezzel a raktárt. Egy másik jelentés szerint arra is volt példa, hogy emberek a városi tanács egyik épülete előtt tüntettek, amelyről az feltételezték, hogy tele van élelemmel.

Habár a szíriai hadsereg azzal vádolja a felkelő fegyvereseket, hogy a civil lakosságot élő pajzsként használja, a helyiek nagy része továbbra is szimpátiát tanúsít a lázadókkal szemben, ráadásul sok embernek vannak olyan családtagjai, akik fegyveres csoportokban harcolnak.

A Reuters és a nyugati sajtó nagy része látszólag azon az állásponton van: a helyiek – bár szörnyű körülmények között élnek -, Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szemben érzett mélységes bizalmatlanságukat képesek kitartássá kovácsolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik