Közélet

Toroczkai müezzintilalma jogilag erősen kérdéses

De arra jó, hogy Ásotthalom megint bekerüljön a sajtóba.

Politikai haszonszerzésnek jó, de jogilag nem áll meg az a rendelet, amit Ásotthalmon fogadtak el – írja az Index. Mint arról beszámoltunk, a Toroczkai László polgármester által előterjesztett rendelet szerint tilos

  • mecsetet és más hitéleti tevékenységre irányuló építményt emelni, ami „kisebbítené a településünk meglévő katolikus templomának jelentőségét”
  • közterületen müezzinkedni
  • közterületen burkát, nikábot, csadort, burkinit viselni
  • közterületen kétségbe vonni az alaptörvénybe foglalt házasság- és családfogalmat.

A településvezető, aki egyben a Jobbik alelnöke, azt írta, szerinte a rendelet azonnali megoldás és védelem a „brüsszeli tömeges betelepítési tervvel szemben”, és a helyi közösséget, hagyományokat védelmezi.

Ugyanakkor az Index rámutat: az Alaptörvény értelmében csak törvénnyel lehet alapjogokat szabályozni, önkormányzati rendelettel nem, ezért a törvényességi felügyeletet ellátó Csongrád Megyei Kormányhivatal akár tartalmi vizsgálat nélkül, pusztán formai ok miatt is megsemmisítheti a rendeletet.

Igaz ugyan, hogy az arcot teljesen elfedő viseletek tilalma nem példa nélküli Európában, de azt mindenhol hosszú politikai és alkotmányos vita előzte meg. Az pedig ugyancsak az Alaptörvénybe foglalt alapjog, hogy valaki máshogy vélekedjen például a házasságról, és ezt szabadon ki is nyilváníthassa.

Az alapjogi biztos a portál megkeresésére azt mondta: a sajtóhírek alapján a rendelet felvet kérdéseket, de csak azután dönt intézkedésről, ha tanulmányozta a jogszabály szövegét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik