Az Együtt küldöttgyűlése
Közélet

Interneten keres szavazóköri delegáltakat az Együtt

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 11. 23. 12:52

A pártelnök szerint tízezer szavazókörbe is tudnának delegáltakat küldeni, de eddig 150 jelentkező van.
Korábban a témában:

Interneten toboroz szavazóköri delegáltakat az Együtt a 2018-as országgyűlési választásra – ezt a párt elnöke, Szigetvári Viktor jelentette be. Ez a lépés már a választási felkészülés része.

Szigetvári emlékeztetett, hogy az októberi népszavazáson a parlamenti frakcióval rendelkező nagyobb ellenzéki pártok nem állítottak elég delegáltat a szavazókörökbe, de hozzátette, hogy az Együtt sok ezer embert képes delegálni. A 2014-es választási összefogás során legalább 2500 delegáltat állítottak ki – mondta, hozzátéve, hogy az ország egészében ott vannak a szervezeteik, így becsléseik szerint akár tízezer választókörbe is tudnak delegáltakat küldeni.

A pártelnök azt kérte, hogy 2018-ban a választópolgárok egy része áldozzon 13-14 órát az idejéből a választás folyamatának ellenőrzésére. Azt mondta, ez egyszerű részvételi forma, párttagnak sem kell lenni hozzá.

Eddig körülbelül 150-en jelentkeztek, az akciót facebookon, interneten és utcai kampánnyal folytatják. (MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.