Közélet

Üveges pisivel, vécépapírhalommal várták Tarlóst

Üveges pisivel, vécépapírhalommal várták Tarlóst

Szombaton van a vécé világnapja, ami nem vicc, hanem halálosan komoly, főleg az e szempontból kétségbeejtően elmaradott Budapesten. Kreatív performansszal és nagyon szépen összerakott minikiállítással hívták fel a figyelmet a civilek a pártokon, kormányokon, ideológiákon átívelő nemzeti ügyre: a pisi- és kakiproblémára.

Két fiatal lány sétál hazafelé bulizás után egy sötét parkon keresztül. (Nem, ez nem olyan sztori lesz, illetve egy kicsit mégis.) Két közterület-felügyelő,

miután titokban végignézte a bokrok közül, ahogy a lányok pisilnek,

odament hozzájuk. Igazoltatták őket és megbüntették ötezer forintra. A megalázott egyetemisták nem fizették be a csekket, úgyhogy rendőrök szálltak ki a szülőkhöz, hogy hogy is van ez.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Megtanultam visszatartani órákig is. Persze ezt nem szabadna, mert nagyon egészségtelen. Néha egy idő után el is múlt az inger, vagyis már  nem annyira sürgető. Viszont mikor végre kiengedtem, utána elkezdett fájni a hasam.

Ezt meg már a mindentudó gyakorikerdesek.hu-ról szedtük.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Dőlnek a pisilésről, vagyis a nem-pisilésről szóló sztorik, hála A Város Mindenkié szervezetnek, akik kiállítással és performansszal készültek Tarlós István hivatala előtt a vécé világnapja alkalmából. Utóbbi egyébként 19-én, szombaton van, az eseményt előtte, péntek reggel tartották, mert így megmutathatták magukat és a műalkotásokat a Városházára érkező Audik utasainak is.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Egy közmunkás hölgy arra panaszkodott, hogy miközben az utcán dolgozik, esélyes sincs eljutni vécére az egyenruhában, át kell öltözni és úgy már érdemes próbálkozni éttermekben, kocsmákban, ahol elnéző a személyzet, vagy gyorskajáldákban, ahol még nem vezették be az embertelen kódos beengedőrendszert. A legszebb, hogy, bár kötelességük lenne,

a közhivatalok nem engedik be vécézni a közmunkásokat,

annak ellenére, hogy kötelességük lenne, például, mert az ő dolgozóik.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Egy hajléktalan úr is elmesélte a történetét, egyszerű, mindennapos eset: éppen pisilt, hirtelen mellette termett két rendőr és már repült is a negyvenezres csekk. Ekkor hangzott el az egyik rendőr szájából a vécémizéria (vagy, ha úgy tetszik, az egész magyar bűnüldözés) mottója:

Na, uram, ez a hugyozás nagyon sokba fog kerülni!

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Budapest tényleg rémes állapotban van nyilvánosvécé-ügyben: 53 működik hivatalosan (más kérdés, hogy milyen állapotban: “van, ahova még a hajléktalan sem megy be, inkább az utca”; és persze mind fizetős), míg például Párizsban 400. Hogy ennek mi az eredménye, azt már másfél éve megnéztük és -szagoltuk: semmi jó.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Ehhez számoljuk hozzá, hogy egy egészséges átlagember naponta nyolcszor megy vécére, Budapesten több ezer ember él fedél nélkül és évente több mint hárommillió külföldi jön. A matekot mindenki végezze el maga.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Vagy menjen el a Városháza utcába, a Főpolgármesteri Hivatal elé, ott ugyanis mobilbudikba rejtett minikiállítás várja a téma iránt érdeklődőket és az érintetteket (tehát mindenkit). Az installáció a Roma Sajtóközpont által felkért grafikusoknak hála egyszerre szép, tömör és informatív.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

A Város Mindenkié panaszokat és ötleteket gyűjtött a szimbolikus vécécsészébe, a papírokat pedig végül átvette egy illetékes osztályvezető. Ezen maguk a szervezők is meglepődtek, azon persze már nem, hogy nem mondott semmit azon kívül, hogy átadja Tarlósnak. Aki most már ezek szerint legalább képben van pisi- és kakiügyben. Ez is valami.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik