Közélet

Nem egyeztek meg a szociális ágazat béremeléséről, aktuális a decemberi sztrájk

szocialis-dolgozok-tuntetese(34b580af-f640-4765-954b-c612cb057c19)(650x433).jpg (szociális dolgozók tüntetése)
szocialis-dolgozok-tuntetese(34b580af-f640-4765-954b-c612cb057c19)(650x433).jpg (szociális dolgozók tüntetése)

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) budapesti ülését követően pénteken azt mondta:

nem született megállapodás a jövő évi béremelésekről a kormány és a szociális partnerek között, jövő héten kedden folytatják az egyeztetést.

A kormány ajánlata változatlan, 15 százalékos minimálbér-, 25 százalékos garantált bérminimum emelést ajánl 2017-re, egy évvel később pedig 8 százalékos minimálbér-, és 12 százalékos bérminimum emelést – ismertette a miniszter. Hozzátette: úgy vélik, jelentős támogatás lehet a munkaadóknak a társasági adó 9 százalékra csökkentése.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára ismertette a munkáltatói oldal javaslatát, ami szerint a társasági nyereségadó-csökkentést járulékcsökkentésre konvertálnák át. A munkaadók 6 százalékos járulékcsökkentést javasolnak 2017-re a 15 és 25 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum emelés elfogadása fejében.

Korábban a Magyar Idők arról számolt be, hogy jövőre 15-32 százalékos bérfejlesztés lesz a szociális ágazatban, egyes foglalkozási csoportoknál pedig akár még ennél nagyobb emelés is várható. Cser Ágnes,  a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke pedig arról beszélt a lapnak, hogy az elért eredmények és az a kormányjavaslat, hogy a szociális munka napja fizetett munkaszüneti nap legyen,

okafogyottá tette a december 5-ére meghirdetett szociális ágazati sztrájkot.

Kiemelt képünk a szociális ágazat tavaly decemberi tüntetésén készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik