Budapest, 2016. november 17.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. november 17-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Közélet

Lázár: Vasút épül Ferihegy és a belváros között

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2016. 11. 17. 13:46

A járatok húsz percenként indulnak majd, a menetidő is körülbelül ugyanennyi idő lesz. A kormány változtatna a KRESZ-en, Orbán nem beszélt még Trumppal. Lázárnak meg nincs ujjlenyomata. Ez történt a 70. kormányinfó.
Korábban a témában:

A Kormányinfót itt tudja élőben nézni. 

Paks II

Az Európai Bizottság arról értesítette a magyar kormányt, hogy lezárták a kötelezettségszegési eljárást a Paksi Atomerőmű felújításával kapcsolatban, mondta Lázár János a hetvenedik Kormányinfon.

Lázár szerint ez azt jelenti, hogy az EB nem vitatja Magyarország jogát arra, hogy hitelszerződést kössön Oroszországgal. Szerinte Jávor Benedek ezzel hatalmasat vesztett, érdemes lenne megfontolnia, hogy van-e értelme szerepelni az Európai Parlamenti porondon, mert az ész nem elég,

tisztesség és becsület is kell a politizáláshoz. 

Lázár szerint reális az esélye, hogy 2017-18-ban megkezdődik a Paksi Atomerőmű bővítésének építése is.

Adócsökkentés, minimálbér-emelés

A minimálbér kérdése fontos lesz a következő órákban, napokban. A Fidesz a minimálbér-emelés kormánya, a miniszterelnöknek az az elvárása a gazdasági miniszterrel szemben, hogy menjen falig vagy azon túl is

– mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter.

A pedagógusok jövőre 36 milliárd forintnyi béremelést kapnak.

Mint mondta, Orbán Viktor nagyon fontos adócsökkentést jelentett be, egy számjegyű társasági nyereségadó lesz, ami kilenc százalékot jelent.

Tegnap Orbán találkozót kért a Nyugdíjasok Tanácsától, a nyugdíjasok észrevételeit a kormány mérlegeli. Tájékoztatta az időseket a gazdasági helyzetről.

Az internethasználat áfáját szeretnék öt százalékra csökkenteni.

Ma Európában nem lehet ennyi, ezért az Európai Bizottsághoz fordulnak. Korábban 27 százalékról 18-ra csökkentették.

Budapest, 2016. november 17.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. november 17-én. Mellette balra Kovács Zoltán kormányszóvivõ.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Fotó: MTI

Digitalizáció

Magyarország szeretne a Visegrádi Négyekben zászlóvivő lenni a digitalizáció kérdésében. Az EU-s pénzek lehívásában már azok vagyunk.

Hazánk lezártnak tekinti azt az időszakot, amikor a gazdaság legerősebb pillére az olcsó munkaerő volt. Fontos találnunk olyan témákat, amely esélyt adhat a magyar és regionális gazdaság számára. A következő két év kormányzásában a digitális ipar kérdése kiemelt szerepet és feladatot kap majd

– jelentette be Lázár.

Autóügy

A kormány kerekasztal-tárgyalást indít az autózás ügyében. Azt vizsgálják, milyen feltételek mellett lehet autót üzembe helyezni, üzemeltetni. 50 pontos kezdeményezéssel élt a Magyar Autóklub.

40 éve nem alkottunk új KRESZ-t, ideje változtatni. Ennek előkészítése két-három évet is igénybe vehet.

Lázár elárult egy titkot is a kormányülésről, ami nagy vitát váltott ki:

Magyarországon egy 1600 köbcentis Skoda beüzemeltetése 266 ezer forint. Ehhez képest ugyanez a lengyeleknél 144 ezer forint, a szlovákoknál 120 ezer forint, Csehországban nincs 100 ezer forint.

Ma Magyarországon szándékosan meg vannak terhelve az autósok, aránytalanul nagy a nyomás rajtuk.

Kormányablak

A kormány áttekintette a kormányablak-programot is. 197 járásban 260 kormányablakkal intézzük az ügyfelek ügyeit. A cél, hogy a kormányablaknak egyablakos ügyintézés legyen.

Megkezdődik a különböző ellátórendszereknek az összefésülése, abban az értelemben, hogy ügyfélszolgálatot és ügyintézést biztosít az ablak.

A kormányablak-építési program 2017 februárjában ér véget Szigetszentmiklóson, Orbán Viktor adja majd át.

Budapest, 2016. november 17.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. november 17-én. Mellette balra Kovács Zoltán kormányszóvivõ.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Fotó: MTI

Ferihegyi vasút

A budapesti Liszt Ferenc Repülőteret összekötik egy kötött pályás vasúttal. 29 kilométeres vasúti pálya épül a belvárostól a légikikötőhöz.

100 milliárd forintos beruházással elérhetjük, hogy közvetlen gyorsvasút kösse össze a Nyugati Pályaudvart a ferihegyi reptérrel.

A járatok húsz percenként indulnak majd, a menetidő is körülbelül ugyanennyi idő lesz.

– döntött a kormány.

Nem Lázár Pharaon

A titkosszolgálatok tudták, hogy Magyarországon van Pharaon professzor, de nem jelentett nemzetbiztonsági kockázatot. Amikor vízumot igényelt, az a schengeni rendszerben megjelent.

Az amerikaiak nem tiltakoztak, pedig bármikor jelezhették volna, hogy ezt az embert el kell fogniuk. Ilyen jelzés nem érkezett, a vízum kiadásában nem történt szabálysértés.

A tartózkodási engedély kiadásakor is szabályosan járt el az érintett magyar hatóság.

Kiderült az is, hogy Lázárnak nincs ujjlenyomata, ezért évente meg kell újítania az útlevelét. De nem ő Pharaon.

Budapest, 2016. november 17.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. november 17-én. Mellette balra Kovács Zoltán kormányszóvivõ.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Fotó: MTI

Kötelező kvóta

Az elbukott alkotmánymódosítás kapcsán elmondta, pártpolitikai ügyekkel nem foglalkoznak, mert idejük és energiájuk sincs rá. Most Brüsszelben kell megvívniuk a csatát.

Nem látnak rá reális esélyt, hogy meglegyen a kétharmados többség.

Ez a hajó elment, ez a magyar politika ma.

És még

  • Lázár János megüzente a házszabályt megsértő 444.hu szerkesztőségének, hogy nagyon szívesen tart nekik külön kormányinfót akár most, akár később, ha már most nem engedték be őket.
  • 1400 fővel emelik a honvédség létszámát.
  • A kormány december 6-án és 7-én kihelyezett kormányülést tart, aminek az a célja, hogy áttekintsék a feladatokat a 2018-as választásokig. Ez részben a választási megmérettetésre való felkészülésnek is részét képezi.
  • Orbán nem beszélt még az amerikai elnökválasztáson győztes Trumppal, de Lázár nem is tudja, összejön-e és van-e egyáltalán jelentősége.
  • Amíg az ORFK vizsgálata nem zárul le a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében, addig Lázár nem árul el semmit.
  • A Transparency International Magyarország tanulmánya szerint a lakosság véleménye szerint Magyarországon a korrupció egyre súlyosabb probléma. Lázár szerint a kormány zéró toleranciát hirdetett a korrupció ellen.
  • Lázár a kormány azon tagjai közé tartozik, aki Soros György tevékenységét veszélyesnek tartja és tanácsolja a megfigyelését.
  • Trump falat ígért a mexikói határra. A miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, nekünk elég a kerítés, főleg, ha nem jön senki.
  • Nem szabályozza a kormány az Airbnb-t, mert nem avatkoznak be ingatlanpiaci döntésekbe.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. július 18.
Az izraeli miniszterelnök delegációjának egyik tagja Budapesten, az Országházban 2017. július 18-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.