Közélet

Szijjártó szerint fél az olasz miniszterelnök

Az olasz kormányfő szavaival ellentétben a magyar kormány nem uniós pénzből épített kerítést a határra, a magyar emberek a saját pénzükből védik az Európai Unió határát - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.

 

Matteo Renzi olasz miniszterelnök kedden a RAI olasz közszolgálati rádió esti politikai-közéleti műsorában határozottan kijelentette, nem fogadják el, hogy az Európai Unió általuk befizetett pénzéből országokat falat emeljenek határaikon.

Szerdán megérkezett Szijjártó Péter válasza.

A külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel közölte, az olasz miniszterelnök jól láthatóan fél, hiszen egyértelmű, hogy az embereknek szerte a világban elegük van a bevándorláspárti politikából.

Matteo Renzi a félelmét próbálja meg agresszív nyilatkozatokkal palástolni, úgy akar erősnek látszani, hogy Orbán Viktort támadja

– vélekedett.

Hozzátette, higgadtan és nagy türelemmel figyelik az olasz miniszterelnök tényekkel is hadilábon álló nyilatkozatait.

A magyar kormány nem uniós, pláne nem olasz pénzből épített kerítést a határra, a kerítést a költségvetésből finanszíroztuk, vagyis – ha így érthetőbb Matteo Renzi számára – a magyar emberek a saját pénzükből védik az Európai Unió határát.

Mint mondta, az egoizmus nem az, ha megvédjük magunkat az ellenőrizetlen bevándorlási hullámtól, hanem az,  ha egy vezető akkor is ragaszkodik a véleményéhez, amikor a tények világosan mutatják, hogy téved.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik