Közélet

Az MSZP újra megpróbálja megszüntetni a letelepedési kötvényt

Az MSZP ismét benyújtja a letelepedési kötvény megszüntetését és az azt forgalmazó cégek elszámoltatását célzó törvényjavaslatát, közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Tóth Bertalan elmondta, hogy nem támogatják az alaptörvény Jobbik által javasolt módosítását sem.

A politikus elmondta, a letelepedési kötvénnyel kapcsolatban a megszüntetés mellett azt követelik, hogy az abból közel 100 milliárd forintot kereső cégek 70 százalékos különadót fizessenek.

Ez a pénz “a költségvetésben legyen, és ne a fideszes barátoknál, ügyvédi irodáknál, különböző kávézgató társaságoknál”, fogalmazott.

Az alaptörvény módosításával összefüggésben Tóth Bertalan közölte, az MSZP-nek van javaslata a magyar emberek biztonságának megóvása érdekében, a Felelősség és biztonság program tárgysorozatba vételéről kedden dönt az Országgyűlés honvédelmi bizottsága.

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a programot ismertetve azt mondta, európai titkosszolgálatot kell létrehozni.

Ennek időszerűségét a Pharaon-ügy is bizonyítja, mivel a schengeni vízum kiadásáról nincs kellő egyeztetés a tagállamok, illetve az Interpol és az FBI között.

A csomag részeként beszélt arról, hogy szükség van egy önálló határőrizeti igazgatóság létrehozására, a határvédelemhez logisztikai központok felállítására, a menekültügyi ellátórendszer felkészítésére. Molnár Zsolt szerint önálló, nemzetállami megoldás sem a határvédelemben, sem a terrorizmus elleni küzdelemben nincs.

Az alaptörvény módosításának tervezett jobbikos benyújtásáról Tóth Bertalan kifejtette: ha a többség nemet mondott a Fidesz és a Jobbik politikájára, akkor a szocialisták nem vehetnek részt abban.

Sem a népszavazás, sem az alaptörvény-módosítás nem jó válasz a menekültügy kezelésére.

Egy kérdésre Molnár Zsolt elmondta: a nemzetbiztonsági bizottságnak is lesz amiatt feladata, hogy a magyar külgazdaság területén milyen tevékenységet folytathattak magánszemélyek, tanácsadók, háttéremberek.

Az, hogy ez vizsgálat vagy tájékozódás lesz, attól függ, milyen napirendet fogadnak el a bizottság szerdai ülésén.

Tóth Bertalan elfogadhatatlannak nevezte, hogy a magyar miniszter nem vett részt az uniós külügy- és védelmi miniszterek vasárnap esti informális tanácskozásán, amelyen az amerikai elnökválasztás utáni biztonságpolitikai helyzetet vitatták meg.

Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. szerződést bontott Ghaith Pharaon olajmilliárdos cégével, a frakcióvezető közölte, az, hogy pont most bontják fel a szerződést, azt mutatja, a kormány zavarban van az ügy miatt. Hozzátette: vizsgálni lehetne, kikkel üzletelt a szaúdi férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik