Közélet

Német lap: a Jobbik a szélsőjobboldali szubkultúra parlamenti szárnya

Németországban a Frakfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) foglalkozott Magyarországgal, a konzervatív lap a bőnyi rendőrgyilkosságról írt.

Hasznos idióták című írásában Stephan Löwenstein kiemelte, az eset rávilágít arra, hogy a szélsőjobboldali szubkultúra nagymértékben militáns és gátlástalan Magyarországon, és az ügynek vagy egy politikai utójátéka is, amelyről még nem lehet megállapítani, hogy miként végződhet.

Először a TEK-et érték bírálatok, amiért nem vett részt a bőnyi akcióban, majd a Magyar Nemzeti Arcvonal Oroszországhoz fűződő kapcsolataira, illetve a szervezet és a Jobbik közötti viszonyra terelődött a vita, ami belpolitikailag kényes, tekintve, hogy a Jobbik a Fidesz leginkább komolyan vehető riválisa.

Az Oroszország-kapcsolat ügye nagyon is kapóra jön a Fidesznek

– tette hozzá az FAS szerzője, a többi között kifejtve, a Jobbik valami olyasmi, mint a szélsőjobboldali szubkultúra parlamenti szárnya, amelynek vezetője, Vona Gábor ugyan jó két éve a politikai spektrum közepe felé tartó stratégiát követ és mérsékelte a párt retorikáját, de továbbra is vannak kapcsolatai a jobboldalnak a széleken túli részeivel. (MTI)

[central_CentralTagComponentWidget title=”Bőnyi lövöldözés” item_limit=”3″ show_image=”true” tag_select=”-1″ tag_id=”158012″ category_id=”” fontsize_title=”0″]

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik