Közélet

Két millió emberről terjesztette tévesen a Facebook, hogy meghaltak

Mázsár Tamás
Mázsár Tamás

újságíró. 2016. 11. 12. 06:42

Korábban a témában:

Nemrég Mark Zuckerberg üzent azoknak, akiket megroppantott Trump győzelme, most viszont valószínűleg neki üzennének sokan.

Körülbelül kétmillió emberrel és ismerőseikkel ugyanis pénteken azt közölte a Facebbok tévedésből, hogy meghaltak.

Amerikai sajtóhírek szerint több millióan szembesültek azzal pénteken, amikor bejelentkeztek a közösségi oldalra, hogy megjelent a felirat, miszerint egyik ismerősük meghalt.

Ezt a Facebook az adatlapokon akkor jeleníti meg, amikor az elhunyt rokonai jelzik a Facebooknak, hogy a felhasználó már nem él.

Nem úszta meg Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója sem.

Reméljük, hogy akik szeretik Markot, békére lelnek abban, amit mások megosztanak róla

– állt Zuckerberg profilján egy ideig.

Az oldal szóvivője szerint tévedésből rövid ideig olyan felhasználók adatlapján is megjelent az üzenet, akik egyáltalán nem haltak meg, sőt nagyon is élnek.

Borzalmas hiba történt, amelyet azóta orvosoltunk

– mondta el a Facebook szóvivője.

A Washington Post újságíróját Abby Ohlheisert is halottá nyilvánította a közösségi oldal.

Délután a profilomon megjelent egy kedves üzenet a barátaimnak, hogy emlékezzenek rám, és találjanak békét abban, amit mások megosztanak rólam. Nagyon megható volt a kis virággal együtt. Csak az a bibi, hogy nem haltam meg.

– írta Ohlheiser.

Ha a hozzátartozók jelzik a Facebooknak, hogy egy rokonuk meghalt, a felhasználó adatlapját a közösségi oldal megemlékező oldallá alakítja át. Ehhez azonban be kell mutatni a halotti bizonyítványt.

(mti)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.