Közélet

Gyurcsányék már két pártot is kitúrtak a baloldali egyeztetésről

A Liberálisok ügyvivője szerint a tárgyalásokat a DK vezetője dominálja.

Még alig kezdődött el a baloldali pártok egyeztetése a 2018-as választási együttműködésről, többen már elhagyták a tárgyalásokat – tudta meg az Index.

Az előválasztásról szóló egyeztetést még október elején kezdeményezte a Párbeszéd. Meghívtak rá minden baloldali ellenzéki pártot: MSZP, DK, LMP, Együtt, MoMa, Liberálisok, Balpárt; és bár először nem hívták őket, a Vajnai Attila-féle Európai Baloldal-MMP2006 is csatlakozott.

Az LMP a legelején jelezte, hogy nem kíván részt venni az együttműködésben, külön indulnak majd a választáson. Az Együtt részt vett a múlt csütörtöki első fordulón, ezen a héten viszont már csak egy levelet küldtek, amelyben az áll, hogy majd akkor csatlakoznak, ha teljesítik a feltételeiket.

A DK-t személyesen Gyurcsány Ferenc képviseli az egyeztetésen, aki jelezte: problémája van a meghívottakkal, egészen pontosan a Fodor Gábor-féle Liberálisokkal, mert szerinte Orbán Viktort segítették azzal, hogy a kvótanépszavazáson az érvényes „igen” válasz mellett kampányoltak. Bokros Lajos is csatlakozott Gyurcsányhoz, az MSZP pedig semleges volt a kérdésben, így a Liberálisok képviselőinek távozniuk kellett.

Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője azt mondta az Indexnek, hogy

a tárgyalássorozatot már Gyurcsány Ferenc dominálja.

A Mandinernek pedig arról beszélt, hogy Gyurcsány azért vétózhatta meg pártjának részvételét, mert Fodor Gábor 2014-ben nem akart beülni a DK frakciójába.

Gyurcsány és Bokros részben ideológiai okokból megvétózta a Balpárt részvételét is, amit az MSZP tudomásul vett. A Balpárt képviselője, Kalmár Szilárd a Mandinernek arról beszélt, hogy

Gyurcsány kezdte el a Balpárt kiutálását, ám a párt nevét akkor még nem mondta ki, arra Bokros Lajos erősített igazán rá, hogy aztán már Gyurcsány is nyíltan a Balpárttal való további tárgyalások mellőzése mellett foglaljon állást.

Kalmár szerint az egyeztetésen megjelenő pártok valamiféle összefogáson gondolkodnak, a Balpárt viszont technikai jellegű előválasztást tartana, pártok és programok ütköztetésével. Úgy véli, Gyurcsány és Bokros ezt vétózta meg.

A tárgyalóasztalnál maradhatott viszont az Európai Baloldal, amely augusztusban választási megállapodást kötött a Balpárttal, vagyis elképzelhető, hogy nekik is távozniuk kell majd.

A távozásokat Barabás Richárd, a Párbeszéd elnökségi tagja is megerősítette az Indexnek. Azt mondta, nem véletlenül hívtak meg mindenkit, sajnálják, ha másoknak konfliktusai vannak. Hozzátette, hogy formális döntést nem hoztak, végül is mindenki önmagától távozott.

Ezzel már csak az MSZP, a DK, a Párbeszéd, a Bokros Lajos-féle MoMa és az Európai Baloldal maradt a tárgyalóasztanál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik