Közélet

Bencsik: Orbán mindig a valóságot értelmezi, de néha mellényúl

Csupa meglepő dolgot mondott a Magyar Krónika főszerkesztője Rogánról, helikopterről, Gyurcsányról és a lassan erodálód Orbánról.

Nagyinterjút adott a Magyar Nemzetnek Bencsik Gábor, a kormánypárti szellemi holdudvarnak megalkotott Magyar Krónika főszerkesztője, jobboldali újságíró. Ebben nem feltétlen képviselt végig vonalas álláspontot, bírálatai is akadtak. Az október 23-án a Kossuth téren történtekről sommás véleménye van:

Ha valaki elmegy a DK demonstrációjára, és megállás nélkül fütyül a Gyurcsány-beszéd közben, fejbe vágják. Ha valaki bemegy a Fradi B-középbe UTE-sállal, és azt kiabálja, hogy „Mocskos Fradi!”, megnézheti magát.

Bencsik szerint persze mindenkinek szíve joga fütyülni, ez is egy szabadságjog. Orbán Viktor Brüsszel leszovjetező beszédéről azt mondta, “protokolláris beszéd” volt, és Orbánnak – meg Bencsiknek – se az unióval van gondja, hanem annak mostani vezetésével.

Gyurcsány jogos beszéde

Az viszont kifejezetten meglepő, ahogy Gyurcsány Ferenc szerepéről beszél 2006-tal kapcsolatban. Az alapvetés, hogy a rendőri erőszak volt a fő probléma az év október 23-án, de magát az őszödi beszédet a baloldal szivárogtatta ki, az ráadásul

egy jogos, korrekt, indulatoktól vezérelt szöveg, amelyből akár el is lehet hagyni a vulgáris fordulatokat.

Szerinte Gyurcsány fel akarta nyitni a szemeket, de ugyanaz a politika folytatódott. Gyurcsány pedig addig taktikázott, amíg bele nem bukott az egészbe. Az akkori Fidesz szerinte tudott a beszédből, ellenben nem volt a birtokában a szöveg, és különben sem lett volna érdeke kiszivárogtatni.

Rossz ellenzék, rossz kormányzati kommunikáció

Bencsiknek az ellenzékről is megvan az eredménye: nem dolgoznak meg a pénzükért, a külföldnek szerepelnek, nincs ütőképes programjuk. Pedig szükség lenne egy tökös ellenzékre. A kormánynak is megvannak a maga hibái persze, például a rossz kommunikáció (miközben a politika jó).

Ezt azzal igazolja, hogy Orbán szinte megvalósította a 2010-ben ígért egymillió új munkahelyet, incs infláció, növekszik a gazdaság, bővül a fogyasztás stb. Az egészségügyben is nőnek a fizetések, és nem is olyan rossz ott a helyzet. Ahogy Bencsik fogalmaz:

A magyar egészségügy bonyolult rendszer, de hogy romokban lenne, erős túlzás. Pont olyan állapotban van, mint az ország. Luxemburg nem vagyunk ugyan, de Moldova sem.

Helikoffer

Rogán Antal helikopterezését kommunikációs hibának tartja Bencsik. Szerinte Rogánnak nem kellett volna szégyellnie, hogy küldtek érte egy helikoptert, csak ennyit kellett volna nyilatkoznia:

Küldött egy helikoptert értem egy barátom, és én elfogadtam ezt a gesztust.

Amúgy a sok fiatal, urizáló politikus dőzsölése szerinte természetes, ha azt vesszük, mennyi pénzember keresi a politikusok kegyét. Persze például Kövér László sohasem akart a gazdagokhoz hasonlítani. Bencsik állítja, ha “ha egy elit elveszíti a mértéket, lecseréltetik.” Ez van az elmaradt elszámolással is, ugyan nem dugták Gyurcsányt börtönbe, de a politikai büntetést megkapta.

Pénz, oligarchák, média

Bencsik szerint a kormány csak pénzt teremt a politizálásához azzal, hogy a közbeszerzéseken kormányközeli cégek nyernek. Más országban is ez van, ha nem tetszik, le kell váltani a kormányt. De azt nem lehet a túlzó fideszes médiafölény miatt – merül fel a kérdés, mire Bencsik elmaszatolja azzal, hogy a Fidesz is média nélkül nyert 1998-ban.

Szóba kerül Orbán és a jobboldali értelmiség viszonya, amiben Bencsik szerint nincs törés. Orbán hallgat más véleményekre is, és

Soha nem arra épít, amit szeretne, nem a vágyait vetíti rá egy helyzetre, hanem megpróbálja a valóságot értelmezni. Néha persze mellényúl.

Arra a kérdésre, hogy mennyire kopott meg Orbán hírneve, újabb kiemelendő választ ad:

Az idő mindenkit erodál – de Orbán Viktort meglepően lassan.

A Fidesz tábora ugyanis erős és szilárd, még ha egyes tagjairól, így Rogánról rosszabb is a szavazók véleménye, mint Gyurcsányról. Ha már Rogán, Bencsik szerint a Népszabadság nem a helikopteres ügy áldozata. Ha politikai okai voltak az újság kicsinálásának, az szerinte hibás döntés volt, ő pedig sajnálja, hogy nincs Népszabadság.

Végül pár szó a Magyar Krónikáról: a kormány támogatja, 6400 ingyenpéldányt küldenek intézményeknek, van 2000 előfizető és 1000 vásárló a standoknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik