Közélet

Unokahúgának adta el a házát a képviselő, hogy visszabérelje tőle

Simonka György szerint ennek semmi köze a 250 milliós bebukott hitelhez.

Simonka György fideszes képviselő néhány évvel ezelőtt eladta unokahúgának az újkígyósi házát, de visszabérli tőle – derült ki a Blikk birtokába jutott dokumentumokból. A politikus ezt a mentelmi bizottság elnökének kérdésére árulta el, amikor az ingatlan miatt ellenzéki képviselők vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeztek ellene.

A lap megkérdezte Simonkát arról, hogy miért adták el a házat, ha azután visszabérlik. Annyit válaszolt: pár évvel ezelőtti történet, nem kíván beszélni róla. Arra a kérdésre, hogy ebben szerepet játszott-e 250 millió forintos banki kezességvállalása, csak annyit felelt, hogy „nem” és letette a telefont.

Emlékeztetnek: Simonka a volt cége, a Magyar Termés Tész Kft. 250 millió forintos banki hitelére vállalt kezességet évekkel ezelőtt. A cég felszámolás alá került, de Simonkától már csak egy régi Fiat Ducatót tudtak lefoglalni. Még néhány hónappal a felszámolás megindítása előtt adták el ingatlanjukat. A 2600 négyzetméteres telken lévő két óriási ház mellé állami támogatással két napkollektort is építhettek – írja a Blikk. Ezt az ingatlant Simonka 60 ezer forintért bérli vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik