Közélet

Orbánnak a Bors is kell

Megmaradt az étvágy és újabb lapokra fáj a Fidesz foga.

A csütörtöki Magyar Narancs beharangozója szerint a kormánybarát „vállalkozók” étvágya nem igazán csökkent a Népszabadság “lenyelésével”. A hetilap szerint a Fidesz kinézte magának a Borsot, a Kisalföldet és a Délmagyarországot is birtokló Lapcomot.

A kiadó tulajdonosa – a Népszabadsághoz hasonlóan – itt is egy külföldi pénzügyi befektető, a Kajmán-szigeteken bejegyzett Radio Bridge Media, de párhuzam az is, hogy a két lap Rogán Antal miniszter helikopterezéséről egyszerre számolt be. 

A Magyar Narancs úgy tudja, egy delegáció már ki is utazott Londonba, hogy az eladásról tárgyaljon a Lapcom tulajdonosaival. Ettől talán nem függetlenül épp a múlt héten jelentették be, hogy Pallagi Ferenc 10 év után távozik a kiadó és a Bors éléről. Ezzel párhuzamosan megkörnyékezték a kelet-magyarországi regionális média tulajdonosait is a Fidesz-közeli „médiaszakemberek”.

A Borsot a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) legutóbbi adatai szerint 63.152 példányban tudták értékesíteni 2016. II. negyedévében. Példányszámát tekintve csak a konkurens Ringier Axel Springer Magyarország (RAS) kiadó terméke, a Blikk tudta megelőzni.

Előzőleg a Freedom House élesen bírálta a Népszabadság kiadójának felvásárlását. A washingtoni nonprofit szervezet szerint a lap felfüggesztése, majd eladása azt jelzi, hogy egyre nő a magyar kormány befolyása a médiára.

A nemzetközi ügyekért felelős alelnök egyértelműen a sajtó elleni támadásnak nevezte, hogy a magyar kormány a tulajdonviszonyokat politikai eszközként használja a kritikus sajtó elhallgattatására. Szerinte ezt az EU-nak és az Egyesült Államoknak is határozottan el kell ítélnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik