Közélet

Értelmetlen új végállomást kaphat a kisföldalatti

Döntési nagyüzem söpört végig a Fővárosi Közgyűlésen: kipattintanák az 1-es metrót, a közterület-fenntartó hóna alá nyúlnak, sőt még Moszkvával is régiúj barátság szövődik.

Megszavazta szerdán a Fővárosi Közgyűlés, hogy a 2024-es olimpiai pályázat miatt készítse előt a BKK a kisföldalatti (1-es metró) felújításának terveit, járműbeszerzésestül – írja az Index. Az egyhangúlag elfogadott javaslat szerint idén 38, jövőre 622 millió forintos kormányzati támogatás jutna erre.

Három megálló, a Deák Ferenc tér, az Oktogon és a Hősök tere esetén megnagyobbítanák az állomást és két új megállót is létrehoznának a Hungária körút alatt (az 1-es villamosra való átszállásért) és a Vigadó téren, ami új végállomás lenne (egy kőhajításnyira a Vörösmarty tértől). Akadálymentesítenék a vonalat és a Mexikói úti járműtelepet is bővíteni kéne, mert az új, hosszabb szerelvények ide kerülnének.

Kukások, Római-part és Moszkva

Azt is kezdeményezi a Közgyűlés, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. kikerüljön a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. hatálya alól. Így a budapesti cégnél maradna a díjbeszedés és díjak megállapítása is. Így elkerülhető lenne a cég várható 1,9 milliárdos hiánya.

Elrendelték a változtatási tilalmat a Római-partra is, ahogy a III. kerület is. Ezzel Tarlós István főpolgármester szerint elkerülhető, hogy egyesek ingatlanpanamának állítsák be a mobilgát megépítését.

Együttműködési program is indul Budapest és Moszkva között, ez egy korábban kezdődő polgármesteri kedveskedés kiterjesztése. Tapasztalatot cserélnek majd a városok az építőiparban és az építészetben, városfejlesztésben, a tömegközlekedési eszközök és a nagyvárosok közúti infrastruktúra fejlesztésében, az orosz és a magyar vállalatok üzleti és kereskedelmi kapcsolatának fejlesztésében, a közművek és a városrendezés területén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik