Közélet

Az orosz sajtó is foglalkozott a botrányos ’56-os műsorral

A Kommerszantban megszólaló politológus szerint következetesen játsszák ki a „színes forradalom”-kártyát minden Moszkva-ellenes fellépéssel szemben.

Mint azt korábban megírtuk, a magyar külügyminisztérium bekérette Oroszország budapesti nagykövetét azután, hogy az orosz állami tévé műsorában arról értekeztek, hogy az 1956-os forradalom a nyugati titkosszolgálatok miatt tört ki, sőt, megszólalt az MSZP-s Havas Szófia is, aki egyenesen a „CIA által kiképzett, volt nácikból álló diverzánsosztagok” szerepéről beszélt.

A Kommerszant című napilap mindezzel kapcsolatban megszólaltatta Borisz Makarenkót, a Politológiai Technológiák Központjának igazgatóját, aki azt mondta, hogy

az orosz állami televízió következetesen játssza ki a „színes forradalmak” kártyáját, és minden Moszkva-ellenes fellépésben a Nyugat kezét láttatja.

Makarenko szerint a műsorban azt a tényt is elhallgatták, hogy Magyarországra rákényszerítették a kommunizmust, és nem esett szó az üldöztetésekről sem. A politológus figyelemre méltónak találta, hogy

a műsor ellen elsőként nem a jobboldali Orbán Viktor, hanem a balközép ellenzéki LMP lépett fel.

Úgy vélte, ez azt jelenti, hogy Magyarországon mind a hatalom, mind az ellenzék a szabadság és függetlenség kivívására tett kísérletként tekint az 1956-os eseményekre, és minden más interpretáció felháborodást vált ki Budapesten. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik