Szobrot állítottak Mádl Ferencnek szülőfalujában
Közélet

Kövér: Európának őriznie kell önazonosságát

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 10. 25. 10:38

Kövér László szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc tanulsága napjainkban arra figyelmeztet, hogy a saját önazonosságának védelme nélkül Európa és az Európai Unió tragikus vesztese lehet az Európán kívüli nagyhatalmi erők és az “államok fölötti, demokratikus felhatalmazás és ellenőrzés nélkül működő háttérhatalmak gátlástalan érdekérvényesítésének”.

Az Országgyűlés elnöke erről a parlament keddi, ünnepi ülésén beszélt. Úgy fogalmazott: “1956 magyarjai azt üzenik a 21. századnak, hogy a nemzeti önazonosság, önrendelkezés és önbecsülés soha nem veszélyforrás, hanem mindig erőforrás egy közösség számára, így Európa és az Európai Unió számára is. Egy olyan globális versenyben, amelyben az identitás egyre inkább politikai és gazdasági versenyképességi tényezővé válik, Európa nem állhat helyt a közös keresztény civilizációs alapokra épülő, sokszínű nemzeti kultúrák alkotta európai identitás nélkül”.

Kövér László hozzátette: a magyar 1956 azt üzeni a 21. századnak, hogy a népakaraton nyugvó állami szuverenitásokból sem a népakarat, sem az állam, sem annak szuverenitása nem vonható ki, mert ellenkező esetben a demokrácia leépülése, anarchia és alávetettség vár Európára.

(MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.