Közélet

Alkotmánymódosítás: most a Fidesz nem támogatta a Jobbikot

A kormánypártok nem támogatták az igazságügyi bizottság keddi ülésén a hetedik alaptörvény-módosításhoz kapcsolódó jobbikos módosítási javaslatokat, közölte Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője a testület ülése után tartott sajtótájékoztatón.

A Fidesz és a KDNP nemzeti ügynek tartja az alkotmánymódosítást, ennek megfelelően nyitottak a jobbító módosító indítványok irányába – mondta Répássy Róbert. Jelezte ugyanakkor, hogy az igazságügyi bizottságban a kormánypártok két jobbikos módosítási javaslatot elutasítottak, mert álláspontjuk szerint “ezek csak ürügyül szolgálnak a Jobbiknak” az alkotmánymódosítás elutasításához.

A Jobbik egyik javaslata azzal kapcsolatos, hogy milyen többségű törvényben határozza meg a letelepedés feltételeit az Országgyűlés. Az ellenzéki párt alkotmányozó többséget akar. Ezt azonban a Fidesz értelmetlennek tartja, mert önmagában is elég garancia, hogy az alaptörvényben rögzítenék: idegen népesség nem telepíthető be Magyarországra, illetve, hogy azok az idegen állampolgárok, akik itt akarnak élni, azok – saját kérelmük alapján – egyedi elbírálásban részesülnek.

A letelepedési kötvénnyel összefüggő másik jobbikos felvetésről Répássy Róbert azt mondta: a javaslat mindenféle jogcímen megtiltaná a letelepedést. “Magával az elvvel egyetértünk, azt azonban nem fogadjuk el, hogy a Jobbik zsarol”, és az alkotmánymódosítást egy gazdasági kérdéssel, a letelepedési kötvények megszüntetésével köti össze.

Hozzátette, hogy az alaptörvény-módosítás zárószavazását november 8-ára tervezik, de elképzelhető csúszás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik