Közélet

“Úgy látszik, minden megtörténhet ebben az országban”

Hétfőre nagyon erős riportja lett volna a Népszabadságnak Rogán Antalról - állította a lap főszerkesztő-helyettese.

“Gyáva puccs” – így jellemezte a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, hogy szombaton kiderült, a kiadó felfüggesztette a legnagyobb példányszámú ellenzéki napilap kiadását. Pető Péter a 24.hu-nak azt is elárulta, hogy a következő számban nagyon erős sztorijuk lett volna Rogán Antalról, amit egyelőre úgy néz ki, nem tudnak már felgöngyölíteni. A Népszabadság székháza előtt megszólalt Murányi András főszerkesztő is, aki azt mondta, tárgyalásban áll a vezetőséggel. A céljuk az, hogy a lap továbbra is megjelenjen minden platformon – tette hozzá.

Olvasói sztorik