Közélet

Végrehajtást kértek Matolcsy fiának cége ellen

Alapvető bakit vétett Matolcsy Ádám cége, emiatt egyből lecsapott az adóhatóság. A hiányt azóta sikerült pótolni.

Nem áll jól a szénája Matolcsy György jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádám Györgynek, mivel a NAV végrehajtást kért a cége, a Magyar Stratégiai Zrt. ellen – írja a Hvg.hu. A lap szerint szeptember 20-i a döntés, amivel már meg is terhelték a céget. Az ingatlanos vállalkozás egyedüli tulaja Matolcsy Ádám.

A céget öt éve alapította, de az tavaly indult be igazán, akkor 55 millió forint árbevételből egyből 42 millió forintos adózott eredményt hozott össze. Matolcsy fia ebből 10 milliót osztalékként kivett, a többit az eredménytartalékba helyezte.

A cég azért fontos, mert a Glamorus Kft.-n keresztül tavaly ősszel a Szemerey-féle NHB Bank hiteléből lett a Balaton Bútor Kft. tualjdonosa. Matolcsy Ádám amúgy anyjával közösen tulajdonos még az Eurotourism Kft.-ben is. A mostani végrehajtással kapcsolatban nyilatkozott a lapnak az ifjabb Matolcsy, aki szerint a bérek utáni járulékokat nem utalták el időre. Idézzük a többit:

Szabadságolások miatt mindenki azt hitte, hogy a másik utalja. Természetesen már pótoltuk is a hiányt, így az eljárás rövidesen megszűnik és a jövőben kiemelten figyelünk az utalási határidőkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik