Közélet

Nemzetbiztonsági védelem alá esik a közmédia, vezérét mégis lehallgatták

Minden másról hallgatni kell.

Szabó Szabolcs, az Együtt független képviselője kérdezte a belügyminisztert arról, hogy

Az MTVA-nál talált lehallgatóberendezés ügye után indult-e belső vizsgálat a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó, az MTVA védelmében részt vevő szerveknél?

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójának tárgyalójából a berendezés teljesen véletlenül került elő egy beázás javításánál. Előbb egy mikrofont, majd egy fotó készítésére is alkalmas rögzítőt találtak.

Az ellenzéki politikus szerint a közmédia teljes szervezete védelem alá esik, minden objektuma védett,

az Alkotmányvédelmi Hivatalnak törvényileg nevesített felhatalmazása van az MTVA objektumvédelmében, akárcsak a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó szerveknek.

Szabó Szabolcs szerint a lehallgatók telepítői nemcsak bűncselekményt követtek el, hanem a közmédia nemzetbiztonsági védelmét ellátó állami szerveket is kijátszották, ezért Pintér Sándortól az alábbi kérdésekre várt választ:

A Belügyminisztérium pontosan mely szerveinek feladata az MTVA védett objektumainak biztosítása?

Az MTVA védelme során a Belügyminisztérium mely szervének feladata konkrétan annak megakadályozása, hogy az MTVA objektumaiban lehallgatás, illegális lehallgatóberendezés-telepítés, tiltott adatszerzés történjen?

Az MTVA-nál talált lehallgatóberendezés ügye után indult-e belső vizsgálat a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó, az MTVA védelmében részt vevő szerveknél ?

Ezekre a vizsgálatokra ki és mikor adott utasítást, és milyen eredménnyel zárultak?

Sor került-e személyi felelősség megállapítására?

Amennyiben nem került sor belső vizsgálatokra, miért nem látta ezt szükségesnek a Belügyminisztérium?

Indult-e belső vizsgálat amiatt, mert az Alkotmányvédelmi Hivatal nem látta el megfelelően a törvényben meghatározott feladatát ?

Kiderült-e a két igazgató meghallgatása során, hogy az eszközök telepítése milyen ,,magasabb célokat”szolgálhatott?

Az ügy kapcsán tervezi-e a Belügyminisztérium, hogy az MTVA teljes objektumát átvizsgáltatja, annak érdekében, hogy kiderüljön vannak-e máshol további eszközök telepítve, amelyek alkalmasak tiltott adatszerzésre?

A belügyminiszter elismerte: egy kormányhatározat szerint az MTVA nemzetbiztonsági védelem alá esik, a feladatot az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) látja el.

Ugyanakkor az MTVA „fizikális őrzés-védelmét” egy külsős vagyonvédelmi cég végzi, az AH objektumvédelmi tevékenysége nem nyilvános, annak részleteiről nem adhatott tájékoztatást a miniszter.

A lehallgató készülék felfedése, és az azt követően elrendelt nyílt büntetőeljárás során a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó egyes szervek a jogszabályi kötelezettségeiket törvényesen és szakszerűen látták és látják el, ezért a belső vizsgálat lefolytatása indokolatlan.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást „kettős felhasználású termékkel visszaélés” és tiltott adatszerzés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A folyamatban lévő nyomozásról a belügyminiszter szintén nem adhatott tájékoztatást.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik