Közélet

Orbán tényleg aláírta a kvótamegállapodást, de van ám ebben egy csavar

A Demokratikus Koalíció ismét megtámadta Orbánt azzal, hogy korábban már megszavazta a menekültkvótát az Európai Tanácsban. Ezt a DK-nak Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is megerősítette. A leveléből Gréczy Zsolt idézett, és szerinte a magyar miniszterelnök

arra a határozatra mondott igent, amelyikben az is áll, hogy valamennyi, tavaly decemberben elfogadott intézkedést a lehető leggyorsabban végre kell hajtani, a migránsok unión belül történő áthelyezésekre vonatkozó határozatokat, valamint a visszaküldést és visszafogadást biztosító intézkedéseket is beleértve.

De igaz-e ez?

Orbán tényleg aláírt valamit februárban, de ezzel nem szavazta meg a menekültkvótát, pedig a DK és a Jobbik már akkor is megtámadta ezért.

Orbán az Európai Tanács ülése utáni úgynevezett következtetést írta alá, amely nem jogszabály, de köti a tagállamokat. 

Ebben a következtetésben volt egy utalás a menekültek elosztására. Ez volt az, ami a következtetésben szerepelt:

A tavaly decemberi relokációs döntéseket minden elemükben végre kell hajtani.

Viszont Orbán egy másik csúcson, a szeptemberin leszavazta a menekültkvótát. De melyik kvóta is volt az?

  • Kovács Zoltán akkor azt mondta, hogy a júniusban elfogadott, ami 40 ezer ember önkéntes elosztását irányozta elő.
  • Az ellenzék szerint viszont a szeptemberi, ami 120 ezerét, amiből 1294 jut Magyarországra.

Így

  • Tusk szerint Orbán megszavazta a menekültkvótát,
  • Orbán szerint viszont nem.

De akkor mit írt alá:

A gyakorlatban annyit, hogy be kell tartani az elfogadott kvótát, amit ő nem szavazott meg. 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik