Közélet

Beleszállt a Kúria a kormányba, örvend az ellenzék

Kúria (kúria)
Kúria (kúria)
A kormány állítja, minden szabályt betartott, a DK máris választási csalást kiált, a Jobbik pedig a közszolgák kampányba való bevonása ellen ágál. Magyar politika, 2016.

A külhoni magyaroknak küldött tájékoztató levél küldésekor a kormány a vonatkozó törvényeket betartotta, ugyanakkor a Kúria döntését tiszteletben tartják – reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ a bíróság csütörtöki döntésére.

A Kúria azt állapította meg, hogy a kampánylevelek sértik a választás esélyegyenlőségre, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó alapelveket.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ azt írta: a kormány azért küldött a levelet, hogy a külföldi magyarok figyelmét is felhívják az október 2-i népszavazásra és a kvótacsomag veszélyeire. A tájékoztatásuk egyik leghatékonyabb módja a levélküldés. Ez pedig a többi párt számára is adott lehetőség volt, de nem éltek vele, “így az esélyegyenlőség nem sérült”.

DK: A Fidesznek papírja van arról, hogy csalt

A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja Orbán Viktort és a Fideszt, hogy “hagyjanak fel a választási csalással és tartsák tiszteletben a magyar törvényeket”. A párt közleményében úgy kommentálta a Kúria határozatát: bár még négy nap van “az EU-ellenes álnépszavazásig”, a Fidesznek már most papírja van arról, hogy csalással próbált szavazatokat szerezni. A kormány számára a törvények semmit sem jelentenek, ha korrupt hatalma legitimálásáról van szó – írták.

Szerintük megmosolyogtató, hogy ez a kormány kampányolt azzal, hogy aki Magyarországra jön, annak be kell tartania a törvényeket. A DK szerint a magyarok távolmaradással mutathatják meg vasárnap, hogy nem kérnek “a minden törvényt felülíró gyűlöletkampányból” és a Magyarország EU-tagságát veszélyeztető “álnépszavazásból”.

Jobbik: A Fidesz az előrehozott választásra készül fel

A Jobbik azt követeli, hogy a Fidesz az aktivistáit használja mozgósításra az október 2-i népszavazásra, a közszolgákat pedig hagyja békén. Apáti István, a párt szóvivője azt mondta, a közhivatalnokok a nemzet szolgálatára tettek esküt, nem Orbán Viktorra vagy a Fideszre. Szavai szerint most a kormánypárt szolgálatát látják el egyes közszolgák, akik “vezetői utasításra, egy Kubatov-kiskáté alapján” munkaidőben végeznek ilyen feladatot.

A jobbikos politikus azt mondta: nincs kifogásuk az ellen, ha ezt valaki munkaidőn kívül önkéntes alapon teszi, de az vérlázító, ha fizetett munkaidőben történik, az ezzel kapcsolatos vezetői utasítás pedig hivatali visszaélés.

Apáti szerint ez egyfajta tesztüzemmódja a következő országgyűlési választásnak, a kormánypárt a saját mozgósítási képességét teszi próbára, és ebben a köztisztviselők, a közfoglalkoztatottak munkára bírása is benne van. Ehhez mérten határozzák meg, hogy lesz-e előrehozott választás. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik