Közélet

Lebuktattak Angliában egy magyar kuruzslót, aki autistákat fenyegetett veréssel

Az Index szúrta ki, hogy az Inside Out nevű brit oknyomozó műsor lebuktatott Angliában egy magyar kuruzslót. Kanta József azzal az ígérettel kért el 3500 fontot (körülbelül 1,2 millió forint) a páciensekről, hogy egy speciális tréninggel képes az autizmust okozó lelki traumákat kikezelni az érintettekből.

A tudomány jelen állása szerint ez egészen buta állítás, az autizmus nem így működik. A BBC stábja egy magát enyhe autistának kiadó, rejtett kamerával felszerelt tesztalanyt küldött Kanta kezelésére. Elég felkavaró felvételek lettek belőle. A tréner azzal kezd, hogy szemkontaktusra kényszeríti a pácienst (az autisták közös jellemzője, hogy ezt igyekeznek kerülni, mert komoly stresszt okoz nekik), később azt ismételgette neki, hogy az anyja nem szereti. A legsúlyosabb rész, amikor veréssel fenyegeti a beteget.

Akarsz egy pofont? Vagy egyet ököllel az arcodba? Melyiket kéred? Válassz!

Az Index azt írja, a tréning neve Stabil Pont Technológia, Magyarországon már jó ideje hirdetik. Egy Tóth Zoltán nevű ember a kifejlesztője, aki amúgy műszerész technikus.

A BBC által megkérdezett szakértők rémisztőnek és horrorisztikusnak nevezték a rejtett kamerás felvételek alapján a tréninget, ami autizmussal élőknél súlyos traumákhoz, akár rohamhoz vezethet. A stáb egy tagja, magát autista gyereket nevelő szülőnek kiadva kapcsolatba lépett Tóth Zoltánnal Magyarországon, aki szemrebbenés nélkül megígérte nekik, hogy a módszerével gyógyítható az autizmus, majd az angliai képviselőjeként bemutatott Kanta Józsefhez irányította őt. Kanta azt mondta, több angol családdal is dolgozik autizmus kezelésében, később ezt a BBC hivatalos megkeresésére letagadta, majd amikor szembesítették a rejtett kamerás felvétellel, azt mondta, a veréssel fenyegetést csak viccnek szánta.

Angliában a riport hatására mozgalom indult, hogy az ilyen módszereket jobban ellenőrizze az állam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik