Közélet

Lázáréknak szent lesz a levéltitok, ha Orbán a Várba megy

A miniszter szerint a címzés a borítékon nem volt elég.

Hogyan került a Miniszterelnökségre, ott hogyan bonthattak fel egy olyan ügyészségi levelet, amit az MSZP-frakcióvezetőnek címeztek? Tóth Bertalan erről kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert. A levélben az a határozat volt, amelyben az ügyészség elutasította Tóth Bertalannak az egyik MNB-alapítvány ügyében tett feljelentését. (A döntés ellen Tóth Bertalan panaszt nyújt be.)

Az ellenzéki politikus szerint fontos tisztázni a levél felbontásának körülményeit, különösen akkor, amikor az MTVA-nál fideszes lehallgatási botrány zajlik, a titkosszolgálatok megfélemlítéssel próbálnak újságírókat beszervezni. Tóth Bertalan úgy vélte, ha a felbontott levelére Lázár János nem ad magyarázatot, kérdéses, hogy az ügyészség határozatait a Miniszterelnökségen hagyják-e jóvá. 

Tóth Bertalan ezért arról kérdezte Lázár Jánost, 

„Ki és miért bontotta fel a Miniszterelnökségen a Fővárosi Főügyészség részemre címzett levelét?”

Meg arról, hogy a miniszter egyetért-e azzal, hogy — főszabály szerint — a leveleket a címzett jogosult felbontani, tartalmát megismerni? Ezen túl arra is kíváncsi volt,

Ki bontotta fel a Miniszterelnökségen a Fővárosi Főügyészség részemre címzett levelét?

Milyen indokkal bontotta fel a Miniszterelnökség munkatársa a Fővárosi Főügyészség részemre címzett levelét?

Mikor és ki észlelte a Miniszterelnökségen, hogy a Fővárosi Főügyészség nem a Miniszterelnökségnek címezte az említett levelet, hanem Dr. Tóth Bertalannak?

Hányan olvasták a felbontást követően a Miniszterelnökségen a Fővárosi Főügyészség részemre címzett levelét?

Hány alkalommal fordult elő eddig a fentebb leírtakhoz hasonló eset a Miniszterelnökségen?

Mit kíván tenni annak érdekében, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő, illetve, hogy a Miniszterelnökség ne sértsen meg levéltitkot

Lázár János a kérdések megválaszolásához fontosnak tartotta tisztázni az Országház postázási rendjét.

Ahogy azt bizonyára Ön is tudja, a Parlament épületét jelenleg az Országgyűlés Hivatalán kívül a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Miniszterelnökség is használja. A három intézmény postázója, ahol a levelek felbontásra kerülnek, egy helyiségben működik, a naponta nagyszámban beérkező levek szétosztása is itt történik.

A miniszter szerint gyakorlatilag kizárólag ez volt az oka a levéltitok megsértésének. 

Szerinte az nem elég, hogy Dr. Tóth Bertalan volt a címzett. Mivel a borítékon semmilyen egyéb megkülönböztető információ nem szerepelt, azt tévesen felbontották.

A hasonló esetek, félreértések elkerülésének leghatásosabb módját Lázár János abban látja, ha a mindenkori végrehajtó hatalom végérvényesen kiköltözik a törvényhozás épületéből és önálló címen folytatja munkáját.

A miniszter szerint az ilyen esetek világítanak rá arra, hogy nem feltétlenül megfelelő az a több évtizedes gyakorlat, hogy a kormányfő az Országházban dolgozik. A kormány célja, hogy a miniszterelnök, illetve az érintett minisztériumok mielőbb új helyre költözhessenek – tette hozzá. .

Ajánlott videó

Olvasói sztorik