Közélet

Tömeges kihallgatást tartanak az Országos Roma Önkormányzatnál

150-200 embert faggat ki az adóhatóság a pénzköltések kapcsán.

Az adóhatóság tömeges kihallgatást tart az Országos Roma Önkormányzatnál – tudta meg több forrásból az ATV.hu. A portál értesülése szerint a 2014. április 1. és 2015. július 31. közti időszak pénzköltései kapcsán vizsgálódnak.

A roma önkormányzat egyik képviselője, Vajda László megerősítette az információt. Őt is tanúként idézték be, úgy tudja, főleg a Híd a munka világába program kapcsán nyomoznak, és nemcsak képviselőket fognak kihallgatni, hanem mindenkit, akinek a fent említett időszakban köze lehetett a pénzmozgásokhoz – akár családtagokat, külsősöket is. Vajda szerint 150-200 érintett is lehet.

A képviselő úgy véli, hamarosan változások jöhetnek az országos romapolitikában, ennek lehet előszele a tömeges kihallgatás. Emlékeztetett, hogy Németh Szilárd Fidesz-alelnök azt mondta, felfüggesztik Farkas Flórián mentelmi jogát, ha a legfőbb ügyész kéri, és az európai ügyek parlamenti bizottságából is kitették a miniszterelnöki biztost.

Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke azt mondta, őt nem idézték be, szerinte azért nem, mert sem Farkas Flórián, sem Hegedűs István elnöksége alatt nem fogadott el javadalmazást az ORÖ-től, tehát nincs is miről beszámolnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik