Közélet

Az Orbán család jó barátja a menekülteket gyalázó pap

Korábban fideszes képviselő volt, és Orbánék megvert kuvaszának kölykét is ő nevelte fel.

A határvédőkért tartott istentiszteletet szombaton Bikádi László Károly hajmáskéri református lelkész. A nyilvánosságra került felvétel tanúsága szerint sáskajáráshoz hasonlította a menekültválságot, a menekülteket pedig „a vadon állataihoz”, akikről azt feltételezi, hogy rabolni jönnek. Szerinte azok, akik a kerítésnél védik a határt, „történelmi hősök”, mert „vállalják a fertőzéseket is, amelyeket ki tudja honnan hoznak be azok, akik rabolnak”.

A Bors arról ír, hogy a hajmáskéri lelkész talán nem véletlenül alkalmazza a kormánypárti menekültellenes retorikát, hiszen volt már KDNP-s és fideszes képviselő is. Emellett régóta jó kapcsolatot ápol a miniszterelnök fiával, aki mellett akkor is kiállt, amikor méltatlan támadás érte amiatt, hogy egy videón a gyülekezetébe toboroz híveket.

A lap úgy tudja, hogy Bikádi László Károly nevelte fel annak a kuvasznak a kölykét is, amelyet Orbán Viktor idén februárban mutatott meg Facebook-oldalán. A Nárcisz névre hallgató kutyáról kiderült, hogy nem is Felcsúton, a stadion melletti házban, hanem attól nem messze, egy 13 hektáros birtokon tartják, ahol öt felújított kastélyjellegű épület is van. A majorságot Mészáros Lőrinc bérli Orbán Viktor édesapjának cégétől, és felmerült, hogy az Orbán-család valójában ott él.

Facebook
Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik