Közélet

Felfüggesztették az MSZP-s EP-képviselő mentelmi jogát

Ujhelyi-Istvan(210x140).jpg (Array)
Ujhelyi-Istvan(210x140).jpg (Array)
Ujhelyi István változatlanul fenntartja, hogy Sneider Tamás, az Országgyűlés jelenlegi alelnöke szkinhed múltja miatt nem alkalmas közjogi méltóságnak.

Még Sneider Tamás jobbikos házelnök jelentette fel annak idején a most épp európai parlamenti képviselő, MSZP-s Ujhelyi Istvánt, akinek kedden felfüggesztette a mentelmi jogát az EP.

Az ügy előzménye, hogy Ujhelyi 2014-ben kemény szavakkal reagált arra, hogy az Országgyűlés alelnöke lett a nyíltan szkinhed múlttal rendelkező Sneider, aki még nyolc hónap felfüggesztett börtönt is kapott 1992-ben egy cigány férfi megveréséért.

Mindezekből kiindulva Ujhelyi egy interjúban keményen beleállt Sneiderbe, egy “maffiaszerű szkinhedmozgalom” vezetőjének, fasisztoidnak és erőszakosnak titulálta. Hozzátette, vállalhatatlan, hogy egy ilyen ember fontos állami tisztséget kapjon.

Az EP szerint a kijelentés idején a magyar parlament biztosította számára a védelmet, az lett volna illetékes az ügyben eljárni. Ujhelyi közölte, hogy a véleménye változatlan Sneiderről:

Minimum furcsának találom, hogy egy rasszista indíttatású, erőszakos bűncselekményért felfüggesztett börtönre ítélt közszereplő jogi eszközökkel kíván tőlem elégtételt venni.

Közleményében hozzátette, fenntartja, hogy ilyen múlttal valaki nem lehet közjogi méltóság. Azt is írta, “sokatmondó, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében ez a mai napig így van.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik