Közélet

Tankönyvpiac: az Emmi tagadja a jogsértést

Nem követett el jogszabálysértéseket az Emberi Erőforrások Minisztériuma a tankönyvpiacon – ezt állította a tárca helyettes államtitkára, Sipos Imre a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének (Tanosz) írt, a Magyar Nemzet által megismert válaszlevelében.  A szervezet nemrégiben közérdekű bejelentést tett a tárcánál, mivel úgy vélték, több jogszabályellenes kormányzati intézkedés is történt a tankönyvpiacon az elmúlt három évben.

A Tanosz szerint az Emmi nem tudta hitelt érdemlően cáfolni a jogszabálysértések tényét. A szervezet azt sérelmezte, hogy a minisztérium 2013 tavaszán jogszabályellenesen szüntette meg több száz tankönyvi engedély meghosszabbítási kérelmét. Az Emmi szerint ezek egy korábbi kerettantervhez készültek, meghosszabbításukra nem volt mód, a Tanosz viszont állítja:a  kerettantervek még érvényben voltak, amit egy jogerős bírósági ítélet is alátámaszt.

3 nap a rendelésekre?

Nehezményzték, hogy 2014 tavaszán az Emmi és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) olyan tankönyvrendelési tájékoztatót küldött az iskolákba, amely szerint az állami iskolák kizárólag szűkített listáról választhattak, így előnyös helyzetbe hozva az állami tankönyveket. A tárca válasza szerint a fenntartóként lehetősége van a szakmai és finanszírozási szempontok érvényesítésére.

A Tanosz emlékeztetett: az iskoláknak 2014. április 30-áig hatvanféle olyan kísérleti tankönyvből kellett választaniuk, amelyek a megrendelés leadásának határidejéig el sem készültek. Az Emmi válszasza szerint a könyvek június 27-én kerültek a tankönyvjegyzékre, a rendelés június 30-ig volt módosítható. A szervezet szerint ez nehezen állja meg a helyét, hiszen az alaprendeléseket már április végéig le kellett adni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik