Közélet

Matolcsy válása: a jegybank elszólta magát

Matolcsy György jegybankelnök egyik bizalmas emberéről érdeklődött a Nol, amikor meghökkentő választ kapott. Ez segíthet értelmezni az elnök válását.

Nagyon furcsa választ kapott a Magyar Nemzeti Bank sajtósaitól a Nol a minap. A lap alapvetően egy korábbi jegybanki dolgozó feladatairól, javadalmazásáról kérdezte a bankot, amire ez a válasz érkezett:

Matolcsy György magánélete, a Matolcsy-házaspár válása magánügy.

Ezzel hivatalosan is elismerték, hogy vége Matolcsy György MNB-elnök és Matolcsy Gyöngyi balatonakarattyai polgármester házasságának, pedig nem erről szólt a kérdés. És ez még nem a vége, kiderült más is.

A Nol Vajda Zita után érdeklődött, aki gyakran utazik Matolcsy Györggyel munkaköre miatt, az egyik jegybanki alapítvány kuratóriumi tagja, sőt egy olyan cég igazgatóságában is ott ül, amit az alapítvány hozott létre. Magas fizetése és pozíciója miatt régóta folyik a szóbeszéd a lap szerint arról, hogyan érte ezt el, pontosan mennyit kereshet.

Matolcsy Gyöngyi
Matolcsy Gyöngyi

Az MNB korrekt választ adott amúgy a Vajda helyzetét firtató kérdésre, eszerint osztályvezetői fizetést kapott osztály nélkül:

Vajda Zita a Magyar Nemzeti Bankban nemzetközi szakmai titkárként dolgozott 2016. május 2-ig. Munkabére bruttó 1 730 000 Ft., nettó 1 150 450 Ft. volt.

És még hozzátették a cikk elején idézett mondatot, összekötve Vajdát Matolcsy válásával. A 32 éves Vajda amúgy akkor került a Nemzetgazdasági Minisztériumba, amikor Matolcsy volt ott a főnök. 2013 tavaszán követte a volt minisztert a jegybankba. Pontosan két nap telt el Matolcsy MNB-kinevezése és Vajda MNB-be érkezése között. Egy másik kérdésre válaszolva bővebben is kifejtette a jegybank Bajda pozícióját, munkakörét:

Nemzetközi szakmai titkárként Vajda Zita feladatai közé tartozott többek között felsővezetői nemzetközi tárgyalások előkészítése, nemzetközi utazások előkészítése, e tárgyalások egy részén való részvétel, valamint a nemzetközi szakirodalomban új írások, könyvek felkutatása és bemutatása a jegybanki vezetők részére.

A fent említett fizetése mellé még kb. havi 555 ezret kap a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány kuratóriumi tagságáért, és az alapítvány cégében, a Vízház Ingatlanfejlesztő Zrt.-ben betöltött igazgatósági tagsági poszt is biztos fizet.

Bónusz info: Vajda Zita imád jógázni, két hónapig tanulta a mesterséget Indiában, jógaoktató is lett belőle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik