Közélet

Kötcsén verődött össze a kormány színe-java

A téma a kvóta, a kvóta, a kvóta, a népszavazás, a népszavazás, a népszavazás és az olimpia rendezése lesz. Meglepetés olimpikon vendéget is ígérnek.

A népszavazás ügye lesz a fő téma a Somogy megyei Kötcsén szombaton rendezett Polgári Pikniken – közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a találkozó előtt újságírókkal. Az eseményen több miniszter is előadást tart.

A Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényének helyet adó Dobozy kúria előtt Balog Zoltán, az alapítvány elnöke azt mondta: egyre többen értik, mit akar a kormány a referendummal, a szavazás tétje és a részvétel fontossága ugyanakkor nem teljesen világos mindenkinek. A véleménynyilvánítás a demokrácia miatt fontos, és azért is, mert ha a kormány nem kap elég támogatást október 2-án, nehéz helyzetbe kerül az ország, a kormány és a magyar családok is.

Balog Zoltán közlése szerint a találkozón előadást tart Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Szájer József EP-képviselő is. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Pintér Sándor belügyminiszter arról fog beszélni, hogy mit tesz az ország a migráció és a népszavazás ügyében, ő pedig a keresztényüldözések elleni kormányzati fellépésről fog szólni.

Az eseményre meghívták Fürjes Balázst, a magyar olimpiai rendezés kormánybiztosát, és lesz néhány “meglepetésvendég” a riói olimpia magyar aranyérmesei közül is. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik