Közélet

Év végére meglehet a közös európai hadsereg terve

Nemeth-Zsolt(210x140)(4).jpg (ingyenes, )
Nemeth-Zsolt(210x140)(4).jpg (ingyenes, )
Ezt Németh Zsolt mondta, miután az Európai Unió külügyi bizottságainak elnökeivel tanácskozott.
Kapcsolódó cikkek

Az Európai Unió külügyi bizottságai elnökeinek konferenciáján részt vett Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és az EU soros elnökségét betöltő Szlovákia külügyminisztere, Miroslav Lajcák is – mondta az MTI-nek az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.

A tanácskozásnak három kiemelt témája volt. A migráció kérdésének megvitatása alapján Németh Zsolt úgy véli, hogy az EU által javasolt “kvótarendszer egyre több sebből vérzik”. Miroslav Lajcák azt hangsúlyozta, hogy ez a megoldás “nem emberséges”, mivel nem veszi figyelembe az emberek saját letelepedésével kapcsolatos döntését. A szlovák külügyminiszter ehelyett egy fenntartható migrációs politikai megalkotását szorgalmazta.

Másik kiemelt témaként a külügyi bizottsági vezetők az Európa Tanács által nyáron elfogadott “Erősebb Európa” címet viselő európai globális stratégiáról is tanácskoztak. Németh Zsolt ennek kapcsán kiemelte: akkor lesz erősebb Európa, ha képes lesz arra, hogy a biztonság és védelempolitika területén is megfogalmazza önmagát. A fideszes politikus ismertette kollégáival a magyar álláspontot, miszerint az Európai Unió előtt álló egyik legfontosabb feladat jelenleg az európai hadsereg létrehozása.

Ebben a konferencia résztvevői és Federica Mogherini is egyetértett. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt mondta: még ebben az évben egy úgynevezett európai uniós védelmi csomagot kíván letenni, az európai hadsereg megvalósításának menetrendjével együtt.

Mindemellett megvitatták az EU keleti és déli szomszédságának ügyeit is. Németh Zsolt ennek kapcsán kiemelte: Európának elemi érdeke, hogy szomszédságában stabilitást teremtsen. Ennek rövid távon a legfontosabb eszköze az, hogy az EU megadja a felajánlott vízummentességet Ukrajnának, Grúziának, Törökországnak és Koszovónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik