Közélet

Az Amnesty International kampányt indít a népszavazás előtt

Infókampányt indít az Amnesty International (AI) Magyarország az október 2-i népszavazás előtt – közölte az MTI-vel a szervezet pénteken.

A #tudjmegtöbbet címmel indított kampány célja, hogy a választásra jogosult magyar állampolgárok megismerhessék a népszavazással és a menekültekkel, menedékkérőkkel kapcsolatos legfontosabb információkat és tudnivalókat – írták közleményükben. A szervezet azt szeretné elérni, hogy objektív és pontos képet mutasson “a kormány idegenellenes kampányával szemben” azok számára, akik valóban érteni szeretnék, hogy miről is szól a népszavazás.

A kampány részeként minden héten egy-egy új blogcikkel jelentkeznek, amely igyekszik eloszlatni a témával kapcsolatos tévhiteket, válaszol a menekültekkel és menedékkérőkkel kapcsolatban leggyakrabban feltett kérdésekre, és azt is körüljárja, hogy valójában miről is szól a népszavazás.

A következő egy hónapban minden hétre különböző eseményekkel – filmvetítésekkel, beszélgetésekkel és emberi jogi órákkal – készülnek. Az eseményekről részletesen a honlapjukon és a Facebook-oldalunkon számolnak be, ahol arra is lehetőség lesz, hogy élőben tegyék fel a kérdéseiket a szervezetnek a népszavazással és menekülő emberekkel kapcsolatban.

Az AI Magyarország közleményében arra is emlékeztetett: szeptember 15-én lesz egy éve, hogy a magyar kormány lezárta Szerbiával közös határát, illetve egy sor jogszabály-módosításnak köszönhetően fizikailag és jogilag is “kizárta a nemzetközi védelemre szoruló embereket Magyarországról”. Az évfordulóra egy látványos utcai akcióval és egy köztéri installációval készülnek.

Ehhez képest az MSZP például hajlandó lenne támogatni a kormányt a népszavazásban, az Együtt-PM-MoMe tengely pedig beintős plakátokkal kampányol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik