Közélet

Megszüntették a nyomozást a józsefvárosi MSZP-s feketekassza ügyében

Bűncselekmény hiányában megszüntette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a józsefvárosi MSZP-s feketekassza ügyében indult eljárását - írja csütörtöki számában a Magyar Idők, utalva arra: a kerületi ügyészség az ügy iratai alapján helybenhagyhatja a határozatot, vagy további nyomozásra is kötelezheti a szervet.

A cikk felidézi: a lap tavaly szeptemberben számolt be arról, hogy birtokába jutott egy hangfelvétel, amelyen Komássy Ákos, a szocialisták VIII. kerületi elnöke beszél az MSZP pártigazgatójával, Katona Tamással. Komássy egyebek között kifejtette, hogy 2014-ben a szervezet “feketekasszájából” finanszírozták azokat a kiadásaikat, amelyeket nem tudtak bizonylattal fedezni.

A lap arra emlékeztet: az MSZP józsefvárosi elnöke korábban azzal a magyarázattal állt elő, hogy a hangfelvételen szereplő feketekassza egy úgynevezett házipénztár, amely feketére festett lemezből készült, ezért nevezik így. Később az MSZP budapesti pénzügyi ellenőrző bizottságának vizsgálata azt állapította meg, hogy a kerületi szervezet nem követett el jogszabályba ütköző tevékenységet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik