Közélet

Újabb helyszínekről tiltották ki a hajléktalanokat

A XI. kerületi önkormányzat kezdeményezte a korlátozást.

Módosította a közgyűlés a fővárosi hajléktalanrendeletet azután, hogy a XI. kerületi önkormányzat több olyan terület kijelölését kérte, ahol tilos a közterületen élni.

A kerület szerint az elmúlt két évben olyan közterületi helyszínek alakultak ki, ahol „rendszeresen életvitelszerűen tartózkodnak a hajléktalanok” és azokat közbiztonsági, településképi vagy kulturális szempontok miatt indokolt a rendelet hatálya alá vonni.

A rendeletbe most bevonták a Bikás parkot, az Etele út melletti parkot, a Költők parkját, a Nagyszeben teret, a Nevegy utca-Rétkerülő utca találkozásánál lévő parkot, a Bartók Béla út Sárbogárdi út és Vasút utca közötti szakaszát, valamint mindezeknek a határvonalától számíott, 100 méteres távolságon belüli, kerületi tulajdonú közterületet. Ugyancsak kiűzik a hajléktalanokat az Alsóhegy utca-Karolina út-Villányi utca találkozási pontjától számított százméteres sugarú körből.

A javaslatot 21 igen szavazattal, 7 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadták el. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik