Közélet

Nahalka István visszaadja Arany Érdemkeresztjét

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 08. 31. 10:30

Visszaadom Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésemet. Ugyan én sem a most regnáló kormánytól kaptam, és nem is olyan fényes, mint egy Lovagkereszt, de meg kell tennem. Bár ami ebben az országban 2010 óta van, lényeges mértékben eltér attól, ami előtte volt, s amelyben engem is megtiszteltek a kitüntetéssel, ám minden belső ellentmondásossága ellenére az 1990 óta tartó időszak mégis tekinthető nagyon sok szempontból egységesnek

-fogalmazott Facebook-oldalán Nahalka István oktatási szakember, az ELTE oktatója, doktori iskolájának témavezetője. Indoklása szerint:

A rendszerváltás utáni állami elismerések – ezt gondolhatnánk, és ennek így is kellene lenni – elvileg hordoznak fontos közös tartalmakat, elvileg ugyanazon értékek nevében adják őket. Ha lehettek is némi kétségeink már eddig is ezzel kapcsolatban, a különböző kormányok nem léptek át egy bizonyos határt. Most azonban Bayer Zsolt kitüntetésével ezt megtette a jelenlegi hatalom. Kirekesztő, nyíltan rasszista ideológiát hirdető állampolgár kapott magas kitüntetést, ami számomra megkérdőjelezte, hogy az elismerések mögötti értékrend tényleg legalább nagyjából azonos-e a rendszerváltás óta. Nem az, és ezért én egy ilyen ellentmondásos módon megítélhető értékrendszerhez semmilyen módon nem kívánok kötődni.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind