Közélet

Szinte senki nem akarta, mégis ő lett az igazgató – tüntetnek ellene

A szegedi Deák gimnázium vezetését a kívülről érkező Faragó Klára kapta, akinek a személyét a 76 fős tantestületből csak egy ember támogatta.

Tiltakozó akciót hirdettek kedd délutánra a szegedi Deák Ferenc Gimnázium diákjai az ellen, hogy olyan igazgatót neveztek ki az intézmény élére, akit a tantestület a legkevésbé támogatott – írja a Délmagyar.hu.

Az iskola vezetésére kiírt legutóbbi pályázatra hárman jelentkeztek – a korábbi igazgató, Kis Gábor mellett Gáspár Róbert angoltanár és Faragó Klára, a Kisteleki Tankerület igazgatója. A pályázat eredménytelen lett, de végül egyéves megbízást kapott Faragó, akinek pályázatát a 76 fős tantestületből csak hárman támogatták, a személyét pedig mindössze egyetlen ember.

A kívülről érkező Faragó célkitűzései között szerepel, hogy a két tannyelvű gimnáziumban azt a focitagozatot fejlessze, amit már kétszer szerettek volna megszüntetni, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. (Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik